K&H: visszatértek a spóroló fiatalok: sokuknak csak egy hónapra elég tartaléka van

Hírek

Jelentősen nőtt a megtakarítással rendelkezők fiatalok aránya egy negyedév alatt: a K&H ifjúsági index szerint az első negyedévben 49 százalékuknak, a másodikban 56 százalékuknak volt tartaléka, utóbbi érték megfelel a felmérés korábbi eredményeinek. Mindezzel együtt a fiatalok 33 százaléka maximum egy hónapig tudna rendszeres jövedelem nélkül megélni, és mindössze 11 százalékuknak van egy évet meghaladó időtávra megfelelő tartaléka.

 

Kettősség jellemzi a fiatalok megtakarításait. Bár a megtakarítással rendelkezők aránya jelentősen emelkedett az előző negyedévhez képest, ugyanakkor nagyon sokan vannak, akik hosszabb távon nem tudnának megélni rendszeres jövedelem nélkül – ez derül ki a K&H ifjúsági index felmérésből, amely a 19-29 évesek megtakarításairól is képet ad.

 

Javulás negyedéves szinten

A második negyedévben a fiatalok 56 százaléka rendelkezett megtakarítással, ami jelentős javulásnak felel meg az első negyedéves 49 százalékos szinthez képest. Ugyanakkor az 56 százalékos érték megfelel a felmérés korábbi negyedéves értékeinek, azaz a fiatalok korrigálták az első negyedévben bekövetkezett süllyedést. Másként fogalmazva a fiatalok egy része a téli időszakban kimerítette a tartalékait, de a második negyedévre újra tudott fel tudott halmozni valamekkora összeget. A 2010-es évek második felét bőven 50 százalék alatti értékek jellemezték. Az utóbbi években a koronavírus-járvány miatt 2020 harmadik és negyedik negyedévében 40 és 46 százalékuknak volt megtakarítása, majd 2021 első negyedévétől 2022 végéig 60 százalék közelében volt ez az arány. Összességében tehát hosszabb távon javult a helyzet a megtakarítással rendelkező fiatalok arányát nézve.

 

 

 

 

 

SOCIAL MEDIA