K&H: mi történt a fiatalok egészségével?

Hírek Kiemelt

Bár a fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, ennek ellenére jelentős, 17 százalékos a pesszimisták aránya ezen a téren. Emellett növekedett azoknak az aránya, akik a jövőben több figyelmet fordítanának az egészségükre – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatal korban kialakított kiegyensúlyozott, sportos élet a nyugdíjaskori megtakarításokat is befolyásolja, hiszen idős korunkban a bevételeink akár közel negyedét is elkölthetjük az egészségünk megőrzésére.

 

Felértékelődött az egészség szerepe a koronavírus-járvány megjelenése miatt világszerte, ami érthető, hiszen hasonló globális pandémiára százéves távlatban volt csak példa. A járvány ellenére a fiatalok vegyesen látják a saját egészségüket – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztályban vizsgálta az egészségügyi kilátásokat, valamint a sportolással, egészséges táplálkozással kapcsolatos véleményeket is.

 

Hogy állnak a pihenéssel, sporttal, étkezéssel?

A magyar fiatalok viszonylag sportosnak mondhatóak, 64 százalékuk legalább alkalmanként mozog. A férfiak 71 százaléka sportol legalább alkalmanként, a nőknek az 56 százalékára igaz ugyanez. A kutatás szerint a 19-29 évesek döntő többsége, 73 százaléka azt mondta, igyekszik odafigyelni az egészséges táplálkozásra, ám csak 10 százaléka tartja magát kifejezetten tudatosnak ezen a téren. Minden ötödik fiatal – a korosztályba tartozók 17 százaléka – viszont rá sem hederít, nem foglalkozik az egészséges étkezéssel.

Az érintettek közül 10-ből 4-en, vagyis a fiatalok 39 százaléka tud annyit pihenni, amennyit szeretne, miközben 47 százalékuk több kikapcsolódásra vágyna. 14 százalékuk pedig azt mondta, sokkal kevesebbet lazít, mint amennyire szüksége lenne.

Összességében a megkérdezett fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, 39 százalékuk semleges választ adott, azaz se jónak, se rossznak nem tartják egészségi állapotukat, a pesszimisták aránya pedig 17 százalékos. Kiderült azt is, hogy 6 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik a jövőben kevesebbet törődnének az egészségükkel. A megkérdezett fiatalok 48 százaléka viszont azt mondta, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít majd rá, ami azért is fontos, mert egy korábbi, a 30-59 éves korosztály véleményét tükröző K&H biztos jövő kutatásból kiderült, hogy nyugdíjas korunk bevételeinek 23 százalékát fordíthatjuk majd egészségünk megőrzésére. “A K&H szakértői szerint, mint minden korosztályban, így a fiatalok körében is fontos, hogy minél többen kezdjék el a hosszú távú, például az egészség megőrzését és a jól megérdemelt pihenést is célzó öngondoskodást. A megtakarítás akár egészen kicsi összeggel is elindítható.” tette hozzá Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője. A K&H honlapján elérhető nyugdíjkalkulátorával az érdeklődők maguk is kiszámolhatják, nekik mennyit szükséges félretenniük a gondtalan nyugdíjas évekért.

SOCIAL MEDIA