A hazai közepes és nagyvállalatok tudatában vannak a fenntarthatósági követelmények fontosságának, de a nehéz gazdasági helyzetben halogatják a cselekvést. Motivációjuk elsősorban a költségcsökkentésre szorítkozik, ez azonban közvetve a környezetterhelés csökkenését is maga után vonja – derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból. „Ki-ki a maga szintjén sokat tehet a klímaváltozás lassításáért, megállításáért” – mondja Suba Levente, a K&H Csoport fenntarthatósági programjának vezetője.
Tucatnyi módja van annak, hogy egy cégvezetés csökkentse környezeti lábnyomát. A K&H fenntarthatósági indexe egy átfogó felmérés keretében kérdezte a hazai közepes és nagyvállalatok vezetését arról, hogy hogyan viszonyulnak a fenntarthatóság kérdésköréhez. Suba Levente, a K&H Csoport fenntarthatósági programjának vezetője szerint a kedvezőtlen gazdasági környezetben érthető módon a vállalatok elsősorban költségeik csökkentésére összpontosítanak – ez azonban közvetve csökkenti a környezetterhelésüket is.
A cégek közel 60 százaléka már meg is oldotta a szelektív hulladékgyűjtést, és további 32 százalék tervezi ezt. A veszélyes hulladékok környezetbarát kezelése ettől némileg elmarad. A papírfelhasználás csökkentését 40-40 százalékban már végrehajtották vagy a közeljövőben tervezik. Hasonló megoszlást mutat az energiaköltségek elszállása miatt az energiafelhasználás csökkentése, illetve hatékonyságának növelése. Igaz ez – bár csökkenő arányokban – az épületek hőszigetelésére, a hibrid- vagy elektromos autók forgalomba állítására, vagy akár a vízfelhasználására is. Azt azonban csak a cégek 3 százaléka engedi meg magának, hogy úgynevezett „zöld” – azaz igazoltan megújuló forrásból származó, egyben drágább – energiát vásároljon, és csak további 4 százalék fontolgatja ezt. Ugyanakkor a megújuló energiaforrások jelentőségével a cégvezetők 89 százaléka egyetért, csak döntő többségük szerint ezek alkalmazását a kedvezőtlen gazdasági helyzet most gátolja.
A cégeket a költségtakarékosságon kívül elsősorban a szabályok fogják rászorítani arra, hogy kevesebb széndioxid-kibocsátás mellett végezzék tevékenységüket. Az Európai Unió 2050-re a karbonsemlegességet tűzte ki céljául, ennek érdekében szigorú szabályokat is alkotott. A klímasemlegességhez vezető utat a hazai cégek ma még sokkal inkább nehézségként, mint lehetőségként fogják fel.
Mindenki magán kezdje a szigort
A bankoknak kulcsszerepet kell játszaniuk az éghajlati vészhelyzet kezelésében. A cégeket finanszírozó pénzintézeti szektorra egyre szigorúbb szabályok vonatkoznak, illetve magukra nézve is kemény korlátokat állítanak fel. Ennek terén a K&H anyabankja, a belga KBC élen jár. A KBC például átfogó elemzést készített 8 iparág szennyezőanyag-kibocsátásáról és környezeti lábnyomáról. Ez alapján megvizsgálta saját közvetett kitettségét, és kizárta azokat a tevékenységek finanszírozását, amelyek a legnagyobb szennyezők. De nem csak a belga anyabank, hanem a K&H is olyan felelős befektetési alapokat hozott létre, amelyekben szereplő cégek gondot fordítanak környezetterhelésük csökkentésére.
Suba Levente szerint mindenki: a bankok, a cégek és a magánszemélyek is sokat tehetnek azért, hogy a természeti környezet állapota ne romoljon tovább. Ezt így gondolja a K&H fenntarthatósági index felmérésében résztvevő cégek 88 százaléka is.
Magánemberként is sokat tehetünk
A világ elvárja a vállalatoktól, sőt igyekszik rászorítani őket, hogy dolgozzanak ki stratégiát a saját környezeti lábnyomuk csökkentésére; mérjék a szennyezőanyag-kibocsátásukat, erről jelentés formájában számoljanak be a társadalomnak és tartsák magukat a stratégiában meghatározott fenntarthatósági pályához. Ugyanakkor mindenki egyszemélyben, családjával és közösségével is tud valamit tenni a fenntarthatóságért.
„Ha megnézzük egy négytagú család jellemző fogyasztásának széndioxid-kibocsátását, érdekes következtetésekre juthatunk” – mondja Suba Levente, aki kiszámolta, hogy minek mekkora karbonlábnyoma van. Az ásványvizes, üdítős, tisztítószeres PET-palackok mintegy 300 kilogramm CO2 kibocsátásért felelnek. Egy átlagos személygépkocsi évi 10-20 ezer kilométer használat mellett körülbelül 2 tonna széndioxidot pöfög ki. Fejenkénti 65 kilogrammnyi éves húsfogyasztással számolva az egész családra évi 2,5 tonna CO2-kibocsátás jön ki. Ezzel szemben a lakóház fűtése ‒ és esetleges hűtése ‒ a hagyományos módon évi akár 5 tonna szennyezőanyag-kibocsátással is járhat. Egyértelmű, hogy a lakóházunk korszerűsítésével nagyságrenddel többet tudunk megtakarítani, mint bármi mással.
„A legokosabb döntés tehát, amit egy család hozhat, az az, ha energiatudatosan építi meg vagy újítja fel otthonát” – vallja Suba Levente, aki szerint a leginkább ésszerű és célszerű egyéni cselekvés a lakás- és ház szigetelés, az energia rendszerek korszerűsítése. Ilyen beavatkozások mellett az energiaszámla számottevően csökken, a komfortérzet megnő, egyben irdatlan nagy lépés a környezetterhelés csökkentése irányába is.
