Két nagy múltú cégnél segítette a generációváltást Hiventures

Hírek Kiemelt

Magyarország két meghatározó, az élelmiszeriparban komoly múlttal rendelkező családi vállalkozásának segített zökkenőmentessé tenni a generációváltást az MFB csoporthoz tartozó Hiventures. Mindkét társaság itthon termelt friss zöldségekre és gyümölcsökre alapozza tevékenységét, termékeiket tartósítószermentesen, kizárólag természetes nyersanyagok felhasználásával készíti és főként az EU piacán értékesíti.

 

A tulajdon és az operatív irányítás átadásával járó restrukturálási folyamat a Szatmári Konzervgyár Kft. és az EKO Konzervipari Kft. esetében egyaránt vadonatúj menedzsmentszemléletet és megerősödött tőkeszerkezetet eredményezett. A kétmilliárd forint összértéket meghaladó befektetések ugyanakkor annak lehetőségét is elérhető közelségbe hozták, hogy a vállalkozások a lehetséges szinergiákat kihasználva lépjenek fel és növeljék jelenlétüket mind a tevékenységük döntő részét kitevő exportpiacokon, mind a belföldi áruházak polcain.

A tervek szerint mindkét, együttesen közel 20 milliárd forint árbevétellel működő élelmiszerfeldolgozó cég exportvolumeneinek növelését is lehetővé teszi mostantól, hogy a Hiventures meghatározott időre szóló tulajdonrészt szerzett a Szatmári Konzervgyár Kft-ben és az EKO Konzervipari Kft-ben. A tőkealapkezelő nagyvállalatokat, valamint kis- és középvállalatokat célzó tőkefinanszírozási programjaiban résztvevő két céget ugyanis alapvetően a rendkívül eredményes külpiaci irányultság kapcsolja össze.

A szatmári és hajdúsági tájkörzetben termesztett, tartósítószermentesen feldolgozott gyümölcs- és zöldségfélékben, befőttekben és savanyúságokban erős Szatmári Konzervgyár Kft. „Rege” márkája a magyar fogyasztók körében etalon. Emellett a gyár termékeinek több mint 70 százalékát a határokon kívül értékesíti, az Európai Unió egyik meghatározó szállítója saját termékei piacán, melyek közül a csemegekukorica mellett a csemegeuborka és a meggybefőtt emelkedik ki leginkább. Ugyancsak 70 százalék körüli exportmutatóval dolgozik a főként csemegekukorica- és borsókonzervekről ismert EKO Konzervipari Kft. A Nyíregyházán működő vállalkozás évtizedek során bizonyított mezőgazdasági partnereivel termelteti meg a nyersanyagot, többségében a város 50 kilométeres körzetében. Az EKO márkanevei közül legjobban ismert brand a „Nagymama lekvárja”, ami évtizedekkel ezelőtt szerezte népszerűségét és azóta is kedvelt a fogyasztók körében.

A tranzakciók során közös tulajdonosi csoportba került két konzervgyárnak a múltja is közös, hiszen korábban közel 25 éven keresztül a Nyírségi Konzervipari Vállalat részeként dolgoztak együtt.

 

Szép eredmények családi tulajdonban

A két céget az is összeköti, hogy mindkettő magyar családi tulajdonban fejlődve jutott el a mostani szintre, s hogy mindkét tulajdonosi körben nagyjából azonos időben érett be a szándék a változtatásra.

„Egy generációváltás még akkor is gondos és alapos előkészítést igényel, ha teljesen világos, ki és mikor fogja átvenni a stafétabotot” – állítja Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója, aki szerint „fontos, hogy ha tulajdonosváltásra kerül sor valamely érett hazai cég életében, az abban rejlő értékes eszköz, legyen szó gyártósorról, termelőkapacitásról, márkanévről és természetesen a humán erőforrásról, olyan magyar menedzsment kezébe kerüljön, akik szaktudásuk és tapasztalatuk révén képesek tovább vinni a vállalkozás hagyományait, innovációk révén fejlesztve is azt. Hisszük, hogy a Hiventures résztulajdonlása mellett olyan többségi tulajdonban lévő szakemberek viszik tovább a Szatmári Konzervgyár Kft-t és az EKO Konzervipari Kft-t egyaránt, akik a piac minden kihívásának képesek lesznek kiválóan megfelelni.”

A vezérigazgató szerint egy stabil piaccal rendelkező, érett vállalat tulajdonosváltásában a restrukturálás legalább annyira lényeges, mint a generációváltás: „a vérfrissítés a vadonatúj menedzsmentszemlélet mellett megerősödött tőkeszerkezetet hoz, ami új lendületet adhat egy kellően stabil és virágzó cégnek is, új lehetőségek sorát nyitva meg előtte”.

A Szatmári és az EKO esetében a Hiventures belépésével lezajlott restrukturálás egyebek mellett azzal jár, hogy a létező kapacitásokra alapozott termékfejlesztésben nagyobb hangsúlyt kapnak azok az irányok, amelyekben a magyarországi termelés versenyelőnyben van az unióval szemben. Ilyen a bio termékvonal, a meggy és a csemegeuborka.

A Hiventures két független üzletember, Medveczky Péter és Mihályi Botond koncepcióját támogatta a befektetése során, akik számos elképzeléssel vágtak bele a konzervgyártásba. Elmondásuk szerint „eltérő, de egymást jól kiegészítő erősségei és adottságai vannak a két konzervgyárnak: a Szatmári Konzervgyár Kft. „Rege” márkaneve erős helyi beszállítói és munkaerő bázissal rendelkezik a savanyúságok és befőttek termékcsaládjában, az EKO Konzervipari Kft. pedig főleg a nagyvolumenű gyártáshoz birtokol kellő termelőbázist és gyártási infrastruktúrát”.

Az új tulajdonosok komplex fejlesztéseket tűztek ki célul, melyek a nyersanyagtermelői bázis megerősítésétől a gyártási technológia modernizálásán keresztül egy erős regionális márka kifejlesztéséig terjednek. „Biztosak vagyunk benne, hogy növelni tudjuk a volument, korszerűsíteni tudjuk a termékportfoliót, így tudatosan építjük a gyárak ismert márkáinak piaci részesedését. Céljaink eléréséhez a kitartó munka mellett megfelelő finanszírozási háttér is szükséges volt, melyhez tökéletes partnert találtunk a Hiventures-ben” – fejtették ki a tulajdonosok.

A két társaság tevékenységének összehangolása hosszú folyamat. „Pontosan feltérképezzük mindkét cég működésének erősségeit, szinkronizáljuk a célkitűzéseket és a szükséges erőforrásokat közösen biztosítjuk majd. Ehhez át kell gondolnunk és újra kell építenünk az üzleti folyamatokat, a gyártás és raktározás ideális helyszínétől kezdve az ezek működését lehetővé tevő informatikai rendszerekig” – tette hozzá Medveczky Péter és Mihályi Botond. Tekintettel a munka nagyságrendjére, a két üzletember hosszútávra tervez. A beszállítói és értékesítési partnerekkel tartósan kívánnak együttműködni, emellett keresik az új lehetőségeket is mind a régióban, mind a Hiventures portfoliójában megtalálható társaságokkal. Hisznek abban, hogy folyamatos fejlesztés révén egy tradicionális iparágnak is attraktív jövőkép biztosítható.

 

Bekapcsolódás a Hiventures-portfólióba

Legalább ilyen fontos a két új befektetés bekapcsolódása a tőkefinanszírozási programjait már ötletfázistól egészen a nagyvállalatokig biztosító tőkealapkezelő portfóliójának életébe. „2017-es indulásunk óta közel 38 milliárd forint értékben folyósítottunk tőkét, ezzel 350 vállalkozásnak nyújtottunk már segítséget termékfejlesztéshez, növekedéshez, hazai és nemzetközi piacra lépéshez. Startupoknak és kkv-knak szóló tőkefinanszírozási megoldásaink után 2020-ban elindítottuk a nagyvállalati befektetések megvalósítását is lehetővé tevő InvestPRO üzletágunkat, melynek első ékköve a Szatmári Konzervgyár Kft-vel megvalósuló közös jövő” – von mérleget Katona Bence.

A Hiventures portfoliójában számos élelmiszeripari és ahhoz kapcsolódó befektetés akad a csomagolás, a szállítmányozás vagy a technológiai innovációk terén. Ezekre alapozva a vezérigazgató szerint virágzó együttműködések jöhetnek létre a startupok, illetve a nagyvállalatok és kkv-k között. Akár úgy, hogy az érett stádiumban lévő cég közvetlenül fektet be a startupba, akár úgy, hogy saját partnerei körében, saját piacain segíti stratégiai együttműködés kialakításában a feltörekvő vállalkozást, mellyel természetesen maga a nagyvállalat is piaci versenyelőnyt hordozó ötletekhez juthat.

A Szatmári és az EKO esetében ugyanakkor Katona Bence jól járható útnak gondolja azt is, hogy a két cég tudatosan él a működésükből fakadó szinergiákkal. Akár úgy, hogy összefogva és komolyabb erőt képviselve lépnek be még meg nem hódított piacokra, akár úgy, hogy egymás létező kapcsolatait használva vetik meg erősebben a lábukat meglévő piacokon. „A lényeg a kölcsönös előnyökben és az értékteremtésben rejlik” – hangsúlyozza a vezérigazgató.

SOCIAL MEDIA