Karantén-suli: ingyen korrepetálnak az idegenvezetők!

Hírek Kiemelt

Nemes cél érdekében fogott össze a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ). A két szervezet tagjai felajánlották, hogy különböző tantárgyakban, ingyen korrepetálnak általános, középiskolás és gimnáziumi diákokat. A kezdeményezés a „Karantén-suli” nevet kapta és az érdeklődők egy könnyen kezelhető, online felületen foglalhatnak időpontot a számukra fontos tantárgyban.  

 

„Az idegenvezetői szakma is szeretett volna részt vállalni, segíteni a jelenlegi helyzetben, és erre az ingyenes, online oktatást láttuk a legmegfelelőbb megoldásnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy társ-szervezetünk, tagjaink már az első hívószóra jelentkeztek, és így egy példaértékű összefogás alakult ki”  – fogalmazott Caesar Éva, a MISZ elnöke.

Az alap-tantárgyak (matematika; magyar nyelv és irodalom; fizika; kémia; biológia; informatika) mellett az idegenvezetői online karantén-suliban lehetőség van többek közt művészettörténet; angol; francia; német; spanyol és finn-nyelvi korrepetálásra is. Sőt, a kicsiknek még „meseolvasás együtt” opció is van. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint fölkeresni a Salonic online időpontfoglaló rendszerben elérhető karantén-sulit, és itt oktatót, tantárgyat foglalni. A magyar fejlesztésű program tulajdonosai, tekintettel a kezdeményezés jótékonysági céljára, ingyen biztosítják ennek használatát. Ugyancsak ingyenes a hozzáférés a Mozaik Kiadó által megjelentetett, általános iskolásoknak szóló tankönyvekhez, amelyek eléréséhez készült egy videó-útmutató is.

„Nagy szeretettel várunk mindenkit az idegenvezetői karantén-suliba, felkészült kollégáink több éves tapasztalattal rendelkeznek különböző területeken, minden bizonnyal izgalmas-érdekes órákat tartanak majd kicsiknek-nagyoknak” – mondta Deák Judit, a MIE elnöke.

Karantén-suliba itt tud jelentkezni.

SOCIAL MEDIA