Július 3-án újra Heineken Balaton Sound

Hírek

2023-as visszatérését követően idén is a Balaton déli partjának egyik legizgalmasabb nyári eseményéhez csatlakozik a Heineken. A Rádió 1 Heineken Beach Clubban színes zenei palettával, a Heineken Chill Zone-ban pedig változatos kikapcsolódást kínáló programokkal készül.

 

„Minden évben izgatottan várjuk a fesztiválszezont, hiszen ezek az események kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy söreinkkel a valódi összetartozás örömét teremtsük meg. A Heineken világszerte számos ikonikus rendezvényt, neves fesztiválokat támogat, és mi büszkék vagyunk rá, hogy a Heineken Balaton Soundon továbbra is minőségi szórakozást kínálhatunk a party igazi sztárjainak, a fesztivál közönségének, akik a fellépőkkel közösen teremtik meg a Sound felejthetetlen hangulatát” – mondta el Perényi Katalin, a HEINEKEN Hungária Zrt. marketing igazgatója.

A Heineken hisz abban, hogy a fesztiválozók a Sound valódi főszereplői, így a tavalyi nagy sikerű „Te vagy a party sztárja” aktivitás idén is folytatódik, és a Heineken Balaton Soundon bulizók most is viszontláthatják majd magukat a Heineken Nagyszínpad óriás kivetítőjén.

Az elektronikus zene rajongói idén is megtalálhatják a kedvenceiket, miközben a stílusokon átívelő kínálatnak köszönhetően új előadókat és zenei irányzatokat is felfedezhetnek – írják.

„A zamárdi strandon a fesztiválozók egy Heinekennel a kezükben a Sound minden pillanatát kiélvezhetik, akár kedvenc előadóikat hallgatják, akár a parton hűsölnek. Nem csupán a fesztivál egyik legnépszerűbb napközbeni helyszínén, a Rádió 1 Heineken Beach Clubban, hanem a Heineken Chill Zone-ban, egy chillezős, árnyékos helyszínen is várjuk a két buli között lazítani vágyókat. Ha valakit elkapott az egész kontinenst izgalomban tartó fociláz, levezetésként akár csocsózhat is nálunk különféle Heineken ajándékokért. Természetesen, mint mindig, a fesztiválon is arra buzdítunk mindenkit, hogy a felelős alkoholfogyasztás mellett tegye le a voksát: a Heineken 0.0 most is megadja erre a lehetőséget, miközben a sörfogyasztás maradéktalan élményéről sem kell lemondani vele” – mondta Lőrincz Barbara, a HEINEKEN Hungária prémium márkáinak group brand managere.

 

SOCIAL MEDIA