Július 23-án rajtol a 40. Lidl Balaton-átúszás

Hírek Kiemelt

Várhatóan idén is sok ezer ember vág neki a Révfülöp és Balatonboglár közötti távnak, hogy biztonságos körülmények között átszelhessék a „magyar tengert” a jubileumi Lidl Balaton-átúszáson.

 

A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között az 5,2 km-es távot, valamint a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es Féltávot.

Máth István versenyigazgató kiemelte: „A sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a több mint 120 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára. A Balaton-átúszás népszerűségére jellemző, hogy az ország több mint 880 települé­séről érkezett nevezések száma már eddig meghaladta 7500-at. Idén a nevezők 39%-a nő, míg az első Balaton-átúszásokon mindössze 4% volt a hölgyek aránya. 1979 óta 207 657 fő, összesen 1 079 816 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői háromszor tették meg a Föld-Hold távolságot.”

Az 5,2 km-es, vagy 2,6 km-es úszó távok, vagy az áthúzás megtétele után a versenyzők a balatonboglári Platán Strandon érnek célba, ahol számos programmal várja őket és a szurkolókat a Lidl Magyarország.

„Felelős vállalatként elhivatottak vagyunk az egészséges életmód népszerűsítése mellett, ezért hosszú évek óta azon dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a táplálkozással összefüggő egészségtudatosság fontosságára. E törekvéseinkkel összhangban köteleztük el magunkat az ország egyik ikonikus tömegsportrendezvénye, a Balaton-átúszás mellett, hogy ezáltal is aktívabb mozgásra, valamint egészségtudatosabb életmódra bírjuk a családokat. A jubileumi 40. Lidl Balaton-átúszáson az úszás és a SUP-ozás mellett olyan programokkal készülünk, amelyek összekapcsolva a táplálkozást, az egészséget és a sportot játékos és edukatív formában hívják fel a figyelmet ezek jelentőségére” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.

Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 24., 30., 31., augusztus 6., 7., 13., 14.

 

SOCIAL MEDIA