Josep Borrell: Vlagyimir Putyin még jobban „el akarja mérgesíteni” a háborút

Hírek

Az elmúlt hónapok legjelentősebb, elsősorban a polgári infrastruktúrát, azon belül is az elektromos rendszereket célzó vasárnap esti orosz rakétatámadás azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll készen a tárgyalásra, hanem „el akarja mérgesíteni” a háborút – jelentette ki az európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.

 

Josep Borrell az uniós tagországok külügyminisztereinek ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az orosz elnök továbbra is meg kívánja valósítani céljait: meghódítani, leigázni, elfoglalni Ukrajnát. Egy európai, egy uniós tagjelölt országot – húzta alá. Véleménye szerint az Európai Uniónak határozottabban kellett volna fellépnie már 2014-ben, amikor Oroszország a Krímet lerohanta. „Nem lett volna szabad hagyni, hogy mindez megtörténhessen büntetlenség nélkül” – fogalmazott Borrell, majd egyértelműnek nevezte, hogy minden elmaradt lépés arra sarkallja Oroszországot, hogy még inkább elmérgesítse a helyeztet.

Kiemelte: az ukrajnai háborúban Kína szerepe egyre nagyobb, ahogy Irán és Észak-Korea támogatása is egyre jelentősebb. A főképviselő aggodalomra okot adónak nevezte, hogy Kína katonai eszközöket és nagy mennyiségű lőszert biztosít Oroszországnak, Irán rakétákat és drónokat szállít Moszkva számára, Észak-Korea pedig katonákkal segítségi az orosz agressziót. Ezen három ország támogatása nélkül Moszkva nem tudná folytani katonai törekvéseit – jelentette ki. Az Európai Uniónak fenn kell tartania úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatását Ukrajna számára, a megtámadott ország folytatódó támogatása az unió érdekeit is szolgálja – emelte ki Borrell.

Az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban a főképviselő azt mondta, mindent meg kell tenni a béke előmozdítása érdekében.

„Amikor csak lehetőség adódik, beszélni kell a békéről” – fogalmazott Borrell, majd hangsúlyozta: mindkét oldalt nyomás alá kell helyezni a béke előmozdítása érdekében. Közölte továbbá, az EU-nak meg kellene vizsgálnia, hogy Izrael a nemzetközi jog szerint jár-e el Gázában.

A főképviselő a Hamász iszlamista terrorszervezet által fogva tartott túszok szabadon bocsátására szólított fel, majd úgy fogalmazott: „nem látok reményt arra, hogy ez megtörténjen”.

Kijelentette: az EU-nak gyorsabban és hatékonyabban kell reagálnia a világban jelentkező kihívásokra. Ezek között Borrell az ukrajnai háborút, az izraeli-palesztin konfliktust és a Dél-kínai-tengeren kialakult feszültséget sorolta fel. Hangsúlyozta: az EU-nak készülnie kell arra, hogy az Egyesült Államok új adminisztrációja miként fog hozzáállni ezekhez a konfliktusokhoz. A mandátuma végéhez közeledő uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kijelentette: az Európai Uniónak saját kezébe kell vennie a sorsát. Egységesebbé kell válnia és az erő nyelvét kell használnia a világban jelentkező konfliktusokat illetően. Az EU-nak közelebb kell kerülnie partnereihez, és reálisabb megközelítést kell alkalmaznia a világ többi részével kapcsolatban. Szorosabb együttműködésre van szükség továbbá a tagállamok között, a tagállamok és az uniós intézmények, valamint az uniós intézmények között egyaránt – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

 

SOCIAL MEDIA