Jön a Real Madrid-Manchester City, az „előrehozott döntő”

Tejszínhub

A BL legjobb nyolc csapata között legtöbben a Real Madridot vagy a Manchester City gárdáját tartják a legerősebbnek. A sorsolás szeszélyéből a két szupercsapat már a negyeddöntőben összecsap. 

 

A Real Madrid és a Manchester City harmadszorra csap össze egymás ellen a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, ezúttal a negyeddöntőben. Korábbi találkozóikból a Real Madrid 2022-ben győzött, míg a City a tavalyi évben vett revansot, és végül meg is nyerte a trófeát.

Az összecsapás előtt mindkét csapat vezetői és játékosai magabiztosan, de tisztelettel nyilatkoztak az ellenfélről. A Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti kiemelte, hogy csapata készen áll a kihívásra, tudatában annak, hogy a Manchester City egy rendkívül erős csapat, de hangsúlyozta, hogy a Real Madridnak megvan a saját erősségee, amelyekre támaszkodhatnak. Ancelotti kiemelte a középpályás harc fontosságát, és azt, hogy ki tudják használni a City védelmének esetleges megingásait. Carlo Ancelotti a mentális felkészülés fontosságát is kiemelte, és kijelentette, hogy csapata pszichológiai és fizikai szempontból is készen áll a kihívásra.

Pep Guardiola, a City vezetőedzője úgy véli, hogy a Real Madriddal szembeni mérkőzés mindig nagy kihívást jelent, különösen Jude Bellingham jelenléte miatt, aki jelentős hatást gyakorolt a spanyol csapat játékára. Guardiola hangsúlyozza a Real Madrid tapasztalatát és a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményét, és azt, hogy a Real Madrid tapasztalata a Bajnokok Ligájában páratlan, és bármikor képesek megfordítani egy mérkőzést. Guardiola hangsúlyozta, hogy csapatának intelligensen kell játszania, kontrollálniuk kell a labdát, saját játékukat kell játszaniuk a világ talán legjobban kontrázó csapata ellen. Kiemelte a gyors támadások jelentőségét és a szélsők kulcsszerepét a támadásépítésben.

A párharc első mérkőzését Madridban játsszák, az M4 közvetíti 21 órától.

Londoban az Arsenal fogadja a mostanában nem túl fényesen szereplő Bayern München együttesét, ugyancsak 21 órától, azt a mérkőzést a Sport1 adja.

 

SOCIAL MEDIA