Jó évet zárt a Szentkirályi Magyarország 2021-ben

Hírek Kiemelt

A Szentkirályi Magyarország számlázott árbevétele több mint 10 százalékkal, eladásainak volumene pedig 7 százalékkal nőtt a tavalyi évben 2020-hoz képest. A kiemelkedő eredmények stabil alapot biztosítanak a vállalat számára ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazkodjon a jövő kihívásaihoz és támogassa a nehéz helyzetbe került rászorulókat.  A meghatározó élelmiszeripari szereplő az elmúlt hetekben jelentős termékadományt jutatott el az ukrán-magyar határra érkező menekülteknek.

 

A Szentkirályi Magyarország Kft. legfőbb üzleti mutatói a koronavírus-járvány kitörése előtti szintet is meghaladták 2021-ben, és jelentősen növelte piaci részesedését a természetes ásványvízpiacon. Tavaly a vállalat számlázott árbevétele több mint 10 százalékkal, eladásainak volumene pedig 7 százalékkal nőtt a 2020-as évhez képest. A tavalyi enyhébb járványügyi korlátozások hatására ismét többen fogyasztottak élelmiszert és italt az otthonukon kívül, például vendéglátóhelyeken vagy útközben, ennek köszönhetően dinamikusan növekedtek a kis kiszerelésű termékek eladásai az ásványvíz-, üdítőital- és jegesteaszegmensben is.

„Minden előzetes elvárást túlszárnyalva, kivételesen sikeres évet zárt a Szentkirályi Magyarország 2021-ben. A koronavírus-járvány okozta kihívások közepette is tovább erősítettük partnerkapcsolatainkat, így a hirtelen jött kánikula okozta ellátási problémák ellenére rendkívül erős nyári szezont tudhattunk magunk mögött. A vállalat 2019-es átalakulása óta lezárult az integráció folyamata, és jelenleg is zajlik a közös vállalati kultúra kialakítása a Szentkirályi és a Pepsi kiváló csapatainak összehangolásával” – jelentette ki Buzási Dániel, a Szentkirályi Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Buzási Dániel

A folyamatosan növekvő vásárlói igények kiszolgálása érdekében a Szentkirályi Magyarország évek óta kapacitásbővítő beruházásokat hajt végre. Három évvel a legutóbbi üzemcsarnok és palackozó gépsor átadását követően, tavaly októberben letették a több mint 1500 négyzetméteres új raktárcsarnok alapkövét. Az egy milliárd forint összértékű beruházás második ütemében megépülő üzemcsarnok új, modern gépsorok telepítését, valamint a gyártási és raktározási kapacitás bővítését teszi lehetővé.

A tavalyi év kimagasló eredményei lehetőséget nyújtanak arra is, hogy az élelmiszeripari vállalat támogassa a krízishelyzetben rászorulókat, ezért az elmúlt hetekben 30 raklap ásványvizet és a központi iroda munkatársai által összegyűjtött adományokat szállított az ukrán-magyar határra érkező menekültek számára. Ezen kívül a vállalat díjnyertes ásványvize, a Szentkirályi 1 millió forint adományt gyűjtött össze az Ukrajnából menekültek számára a Budapest Bike Maffia szervezetén keresztül, a március végén megrendezett 37. Vivicittá városvédő futáson.

 

SOCIAL MEDIA