Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói

Hírek Kiemelt

A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket, így megújul majd az árucikkek csomagolása is. A kizárólag magyar beszerzésből, magyar alap-, illetve nyersanyagokból készülő KOKÁRDÁS márka továbbra is elérhető lesz Magyarországon.

 

A tejek esetében a még könnyebb beazonosítás érdekében változni fog a termékek zsírszázalék szerinti színezése is: a jövőben a 1,5%-os kék, a 2,8%-os piros, a 3,5%-os pedig fekete színű lesz. A laktózmentes tejtermékek is MILSANI név alatt lesznek kaphatók; ez a laktózmentes tej a jövőben lila, míg a 3,5%-os laktózmentes tej fekete és lila színű dobozt kap. Három termék, az UHT tejek közül a 2,8%-os MILSANI és az 1,5%-os KOKÁRDÁS, ESL tej esetében a 2,8%-os MILSANI dobozán pedig QR-kódot is találnak a vásárlók, amely beolvasva az ALDI honlapján található online szórólapra vezeti a vásárlót.

A magyar beszerzésű MILSANI tejtermékeket könnyű lesz felismerni, hiszen a csomagoláson a termék eredetére utaló nemzeti színű szalag mellett a már megszokott Magyar Termék, illetve Hazai termék védjegyek jelölésekkel is megtalálhatók lesznek.

A MILSANI márka mellett továbbra is elérhetők maradnak az ALDI Magyarország által 2017 óta kínált, belépő árkategóriás KOKÁRDÁS márka termékei, amelyek kizárólag hazai tejből, magyar szállítók üzemeiben készülnek.

„Új tejmárkánk modern dizájnja segíti a vásárlók egyszerűbb tájékozódását. A csomagoláson kívül nem változik sem a receptúra, sem a termékek beltartalma. A jövőben is örömmel veszünk részt a tejtermékek, illetve a származási országok népszerűsítésében, így a Magyar termék, Hazai termék védjegyek, illetve a Tejszív logó továbbra is megtalálhatók lesznek a csomagoláson. A márka egységesítésétől az ALDI SÜD további költségcsökkentést vár, amelynek köszönhetően még alacsonyabb áron biztosíthatjuk a családok ellátását friss, minőségi tejtermékekkel” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

 

SOCIAL MEDIA