Jägermeister Brass Band: újdonság a magyar zenei palettán

Kiemelt Tejszínhub

Fergeteges hangúlatú bulin mutatkozott be az a 9 tagú fúvószenekar, akik mostantól a népszerű italmárka égisze alatt lépnek fel különböző rendezvényeken. A várva-várt bulin fellépett még a „Kelemen Kabátban” zenekar, és bemutatkoztak az új „Jägermeister DJ”-k is, azaz: Regán Lili és a „Szeresd a Trashem Bébi” formáció. A több száz fős közönség minden produkciót vastapssal jutalmazott. A járványhelyzetre való tekintettel a rendezvény szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott.

A Jägermeisternél márkaként az a küldetésünk, hogy elhozzuk az embereknek életük legjobb estéit, bulijait. Ezért kiemelten fontos számunka az élmény marketing, amikor a fogyasztóink személyes élményeken keresztül találkozhatnak a márkánkkal és persze a termékünkkel. Sok ilyen aktivitásunk volt a múltban is , és most úgy döntöttünk, hogy a német Jägermeister példája alapján, de más utat választva, a most alakuló zenei programunkon belül létrehozzuk a Jägermeister Brass Bandet. A zenekarunk alapvetően a modern Brass Bandekhez (mint például a Lucky Chops) hasonló repertoárt fog játszani: népszerű pop, rock és elektronikus zenei számokat újra gondolva, fúvós hangszerekre és dobra. Rövid, nagyon pörgős, szórakoztató fellépésekkel készülünk, amelyek garantáltan beindítják az estét” – összegezte a zenekar alakulásának hátterét Becs József, a Jägermeister márkamenedzsere.

A 2019-ben meghirdetett felhívásra az ország minden sarkából jelentkeztek tehetséges fiatal zenészek. A háromtagú zsűri egy személyes meghallgatás keretében kiválasztotta a huszonkét legjobbat: 3 dobost; 3 bariton szaxofonost; 3 alt szaxofonost; 3 tenor szaxofonost; 3 harsonást; 4 tubást és 3 trombitást. Ők voltak a finalisták, végül az interaktív közönségszavazatok döntötték el, hogy kik kerültek be a zenekarba. Közel 10 ezren voksoltak, a végeredmény pedig egy izgalmas, igazi karakterekből álló csapat lett, akik bármit eljátszanak, nem ijednek meg a kihívásoktól.

A Jägermeister Brass Band tagjai: Erdei Sára tenorszaxofonos; Varga Nóri harsonás; Baraciusz Nikosz tubás; Bille Gergő és Szelevényi Vito trombitások; Ördög Krisztián baritonszaxofonos; Gyebróczki Máté és Szabó Sipos Ágoston dobosok; Havlik Márton altszaxofonos.

Kapusi Viktor producer irányításával a bemutatkozó koncert repertoárja olyan nagy sikert aratott feldolgozásokat tartalmazott mint: Britney Spears – Toxic; Super Mario Medley; Pharrell  Williams – Happy; LMFAO – Party Rock Anthem. A Kelemen Kabátban frontemberével – Horváth Boldival – közösen előadták a népszerű „Nyári gyerekek” című sláger fúvós változatát. A zenekart a közönség többször vissza is tapsolta.

És hogy melyek a hosszútávú tervek az újonnan alakult zenekarral? – „Nagyon nehéz egy party-zenekarnál hosszú távú tervekről beszélni a jelenlegi helyzetben. A lehetőségeinkhez mérten, szeretnénk minél több releváns helyszínen fellépni a zenekarral. Szeretnénk, ha egy összeszokott, a márka lendületét magában hordozó csapat minőségi zenéjével tudnánk a fiatalokat szórakoztatni, eleinte kisebb rendezvényeken, a jövőben pedig fesztiválokon is! Az álmunk, hogy a jövőben akár önálló, teljesen a zenekarra írt számokkal tudjunk megtölteni egy albumot és valójában az emberek legjobb estéit hozhassuk el, aminek csúcspontja egy Jägermeister Brass Band produkció”  – fogalmazott László Dávid, a Jägermeister promóciós managere.

A zenei élmény mellett a partyn lehetett Jägermeister koktél különlegességeket is kóstolni, és a bátrabbak értékes nyereményekért próbára tehették az ügyességüket egy hatalmas Jägermeister terepasztalon. Természetesen nem hiányzott a Brass Band fotófal sem, ahol a rajongók sorban álltak a zenekar tagjaival!

 

Fotók: Király Lilla Vivien

SOCIAL MEDIA