ITTVAGYUNKEGYMÁSNAK – üzeni a Telenor új, tavaszi kampányában

Hírek Kiemelt

A koronavírus-járványra reagáló hihetetlen közösségi összefogás és kreativitás inspirálta a Telenor új, #ittvagyunkegymásnak platformjának megalkotását. A márka hipergyorsan reagált a jelenlegi helyzetre: első lépésként március közepén az emberek által megosztott tartalmakból készített otthonmaradásra buzdító online filmet, sok más social megmozdulás mellett online koncertet szervezett, és most a kommunikációt TV-re is kiterjesztette.

 

„Bár ezekben a hetekben otthon maradunk, távolságot tartunk, azért a Hipernet segítségével mégis nagyon együtt vagyunk: együtt ezt a helyzetet is megoldjuk, csak kicsit másképp éljük a mindennapokat. Számunkra ezt jelenti az, hogy #ittvagyunkegymásnak, és ez az a gondolat, ami a Telenornál dolgozókat is ebben a nehéz helyzetben inspirálni tudja: hiszen most pont mi vagyunk azok, akik összekötik az embereket azokkal, akik fontosak nekik. Telekommunikációs szolgáltatóként azt valljuk, hogy minden helyzetből ki lehet, ki kell hozni a maximumot és ezért hangsúlyozzuk: együtt minden könnyebb, és a kommunikáció ebben kulcsszerepet tölt be” – mondta Bölöni Olga, a Telenor marketingkommunikációs menedzsere.

Az #ittvagyunkegymásnak üzenet azt is jelenti, hogy az ügyfelek maximálisan számíthatnak a Telenorra akkor is, amikor nem mozdulhatnak ki az otthonaikból, de ügyet szeretnének intézni vagy épp szerződést szeretnének kötni. A szolgáltató kifejezetten arra buzdítja őket, hogy ügyeiket ne az üzletekben, hanem online intézzék. A korábban bevezetett Hiper M Net és a Hiper M Talk tarifák igényelhetőek ugyanis a telenor.hu oldalon, a hozzájuk tartozó promóciós telefonok pedig online vásárlás esetén kedvezményes áron érhetőek el.

A kampány üzenete szerint a versenyképes áron elérhető korlátlan beszélgetést vagy havi 100 GB Hipernetet tartalmazó csomagokkal otthonról is folytatódhatnak a hétköznapok, nem kell lemondani a nagy családi beszélgetésekről, megoldható a digitális tanulás vagy épp a szórakozás. E szolgáltatáscsoportokra ugyanis nem csak kijárási korlátozási időszakban mutatkozik egyre növekvő kereslet.

 

SOCIAL MEDIA