Itt a nyár – a reptéren

Hírek

Sorozatban indulnak az új repülőjáratok a Liszt Ferenc repülőtérről

Alig néhány napja van érvényben a repülésben a 2018-as nyári menetrend, máris egy sor új járattal bővült a Budapest Airport idei útvonal kínálata. Az elmúlt egy hétben négy új járat került fel a palettára és május elejétől elindulnak a várva-várt új tengerentúli járatok is.

A Vizcayai-öböltől Norvégiáig terjed a Budapestről üzemelő új repülőjáratok sora, amik az hétvégén életbe lépett nyári menetrendi időszaktól indultak el. A polgári repülésben immár hagyományosan a téli/nyári időátállításhoz igazítják a menetrendi váltást is, hiszen télen jóval kevesebb járatot üzemeltetnek a légitársaságok. Az új járatok mellett egy sor légitársaság bejelentette, hogy a jelentős igények miatt tovább növeli a Budapestre közlekedő járatainak a számát. Így csak a március végétől október végéig terjedő időszakban közel egy millió utas-férőhellyel többet kínálnak a légitársaság a magyar fővárosból, mint tavaly ilyenkor.

 

A 2018 nyári menetrendben a következő új járatok érhetők el Budapestről:

Új járatok/ Új légitársaságok/ Új uticélok 2018
LégitársaságCélállomásElső járat indulHeti járatszám
Wizz AirStavanger2018-03-152
Wizz AirAthén2018-03-254
RyanairSantander2018-03-262
RyanairPaphos2018-03-273
LOTKrakkó2018-04-286
Wizz AirBázel2018-05-035
LOTNew York JFK2018-05-034
LOTChicago O’Hare2018-05-052
American AirlinesPhiladelphia2018-05-057

 

„Alig több, mint egy hónap múlva egyszerre négy transzatlanti járatot kínálhatunk Budapestről, amire még sohasem volt példa a magyar főváros repülőterének történetében. Május elejétől ismét közvetlenül lehet New Yorkba repülni, a listán vadonatúj desztináció lesz a heti két chicagói LOT-járat, az American Airlines naponta közlekedő philadelphiai járatával együtt, ami jól illeszkedik az Air Canada Rouge népszerű és immár naponta közlekedő torontói járatához.” hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzáfűzte: „A nyári menetrendben induló új járatokkal sikerült újabb „fehér foltokat” lefednünk Európa térképén, olyan izgalmas uticélokat kínálva, mint a norvégiai Stavanger, az észak-spanyolországi Santander vagy Paphos Cipruson. Egyre csökken a kínálatból hiányzó városok sora Európában, így egyre szélesebb választékot tudunk kínálni a magyar és a nemzetközi utazóközönség számára is.”

 

Mindezt megerősíti, hogy az új járatok mellett egy sor légitársaság sűríti budapesti járatait:

LégitársaságCélállomáskorábbi napi járatszámNapi járatszám mostantól
LufthansaFrankfurt56
LOTVarsó45
FinnairHelsinki23
Turkish AirlinesIsztambul23
Air Canada RougeTorontoheti 3-rólnaponta
IberiaMadrid1augusztusban napi 2
AeroflotMoszkva34

SOCIAL MEDIA