IT Fitneszteszt – gyakorlatban mérik fel a V4-országok diákjainak digitális készségeit

Hírek Kiemelt

Nagyszabású, a gyakorlati ismeretekre fókuszáló nemzetközi felmérés keretében mérik fel 2022 tavaszán a visegrádi országok diákjainak digitális készségeit a Visegrádi Alap támogatásával. Az IT Fitneszteszt nevű projekt hazai vonatkozású feladatait az IVSZ koordinálja, a fő célja pedig a résztvevő országokban élő diákok digitális készségeinek precíz feltérképezése. A kutatásban való részvétel a diákok, hallgatók számára is hasznos, hiszen a kiértékelés nyomán maguk is képet kaphatnak képességeikről. A projekt során szerzett tapasztalatok jelentős segítséget nyújthatnak az oktatási szektor és a munkaerőpiac fejlesztésén dolgozó kormányzati szereplőknek is.

 

Magyarországról az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért csatlakozott az IT Fitneszteszt elnevezésű online felmérési projekthez, amelynek keretében jövő tavasszal a Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban élő diákok, fiatal felnőttek digitális készségeit fogják feltérképezni. A 2022 áprilisa és júniusa közé időzített, négy országban zajló projekt elsődleges célja az, hogy kiderítse, mennyire fejlett digitális készségekkel rendelkeznek a V4-országok diákjai.

A felmérés készítői kifejezetten a mindennapi munka, ügyintézés során szükséges készségeket vizsgálják majd a projekt keretében, nem pedig az iskolai informatikaórák tananyagát kérik számon a kitöltőkön.

A projekt Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormányainak társfinanszírozásával valósul meg, Stratégiai Támogatás révén a Nemzetközi Visegrádi Alapból. Az Alap küldetése, hogy fenntartható regionális együttműködések kialakítását célzó kezdeményezéseket támogasson Közép-Európában.

 

Gyakorlati készségeket tesztelnek

Mivel az IT Fitneszteszt elsősorban a gyakorlati ismeretekre fókuszál, ennek megfelelően összetett, gondolkodást igénylő kérdéseket tartalmaz az általános, a kitöltőre vonatkozó demográfiai kérdéseken felül.  Külön 20 kérdéses online feladatsor készült az általános iskolák felső tagozatos diákjainak, míg a középiskolásoknak és egyetemistáknak egy fokkal összetettebb, 25-ös kérdéssort kell majd megoldaniuk. A kérdőívet nem csak diákok, hanem bárki kitöltheti, aki kedvet érez ahhoz, hogy 25 összetettebb feladatot digitális készségei segítségével megoldjon.

A kérdések az internethasználat, az IT biztonság, a csoportmunka-szoftverek és közösségi hálózatok, illetve az irodai alkalmazások témakörét érintik. A kitöltők a válaszok beküldését követően a rendszertől egy elektronikus tanúsítványt kapnak arról, hogy elért eredményeik alapján milyen szintűek ezeken a területeken az ismereteik, illetve esetleg milyen témákban lenne szükségük fejlesztésre, gyakorlásra. A kitöltők között értékes díjakat is kisorsolnak a szervezők.

Bár az IT Fitneszteszt kapcsán az IVSZ elsősorban a hazai diákok, tanáraik, valamint az iskolák igazgatóinak közreműködésére számít, a kérdőívet rajtuk kívül olyan érdeklődők is kitölthetik majd, akik csupán fel szeretnék mérni aktuális készségszintjüket. Az online teszt várhatóan 2022 áprilisától lesz elérhető, a pontos indulás dátumát az IVSZ később jelenti be.

 

Ezért kell megismeri országos szinten a digitális készségeket

Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését nyomon követő és összehasonlító Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) 2020-as adatai szerint Magyarország a 21. helyen áll a 28 uniós tagállam közül. Bár Magyarország a szélessávú infrastruktúra terén az európai élvonalba tartozik, a humán tőke tekintetében már csak a 19. helyen áll a 28 uniós ország között, és az uniós átlag alatt teljesít.

A legalább alapvető digitális készségek itthon jóval az uniós átlag alatt maradtak (49%, szemben az uniós 58%-kal), és a legalább alapvető szoftverkészségek is szerénynek mondhatók. A 16-74 év közötti lakosságnak csupán egynegyede rendelkezik alapszintűnél magasabb digitális készségekkel, ami elmarad az uniós átlagtól (33%).

A mindennapi munkavégzéshez szükséges infokommunikációs készségek ma már a nem informatikai munkakörökben is elengedhetetlenek, hiszen a digitális transzformáció nyomán minden létező iparág átalakul. Aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt években Magyarországon nem történt előrelépés a lakosság digitális készségeinek javítása terén, pedig az ilyen jellegű fejlesztéseknek a modern oktatás szerves részévé kell válnia. Az IT Fitneszteszt lefolytatása egy olyan fontos mérföldkő, amelynek eredményei elősegíthetik azokat a szak- és fejlesztéspolitikai javaslatok kialakítását, amelyek révén Magyarország, illetve a V4-országok a digitális fordulat nyerteseivé válhatnak” – mondta el Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

Szeptemberben MENTA konferenciáján az IVSZ egy olyan kiáltványt adott ki, amelyben a gazdasági szektor és a hazai digitális ökoszisztéma összes szereplőjét – saját tagvállalatai mellett a hazai kis-, közép-, és nagyvállalatokat, diákokat, pedagógusokat, munkavállalókat, szakpolitikusokat – a digitális fordulat végrehajtására, és közös cselekvésre hívja. Ennek gyakorlati megvalósításához a szervezet önkéntes koalíciót, az Összefogás a digitális Magyarország kezdeményezést hívja életre. Ennek keretében az IVSZ koordinálásával cselekvési tervet készítenek a résztvevők, és azt szak- és fejlesztéspolitikai javaslatokká formálva a döntéshozók elé terjesztik.

 

Az IT Fitneszteszt honlapja ezen a linken érhető el.

 

Az IT Fitneszteszt története

A 2022-es IT Fitneszteszt a Visegrádi Alap támogatásának köszönhetően az összes V4-országban megvalósul a helyi digitális iparági szervezetek – Magyarországon az IVSZ – közreműködésével. A megvalósításban az Európai Bizottság által kezdeményezett „Digitális készségek és munkahelyek koalíciójának” nemzeti tagjai vállalnak vezető szerepet. 

Az első IT Fitnesztesztet Szlovákiában rendezték meg 12 évvel ezelőtt az Európai Bizottság “eSkills Week” kampányának keretében. Az elmúlt 10 évben több mint 300 ezer ember vett részt a felmérésben, 2014-ben pedig a bizottság díjazta is a projektet az európai fiatalok digitális írástudásának növelését célzó, átfogó és innovatív megközelítéséért.

 

SOCIAL MEDIA