Ismét Szirmák Botond a Menedzserek Országos Szövetségének az elnöke

Karrier

Lendületes, dinamikus érdekképviseletért dolgoznak a menedzserek

Menedzserek Országos Szövetsége szerdán tartotta tisztújító közgyűlését és – immáron második alkalommal – Szirmák Botondot, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatóját választották meg a szervezet elnökének. A megújult elnökség mandátuma három évre szól.

Új tagok toborzása, a menedzser szakma presztízsének növelése, illetve a tradicionális értékek megóvása mellett a menedzserek aktív érdekvédelmi képviseletét jelölte meg elsőszámú céljaként a Szövetség most megválasztott, új elnöksége. Emellett kiemelten fontosnak tartják a Szövetség láthatóságának növelését és az elmúlt években megújult nívós rendezvényeik további népszerűsítését, hogy a Szövetség értékes, valamint nélkülözhetetlen találkozási pontja legyen a Magyarországon élő közép- és felsővezetőknek.

“2019 februárjában immáron 25. alkalommal tartjuk majd a Menedzserbált, amely egyúttal Díjátadó Gála is egyben. A rangos eseményen díjazzuk az Év Menedzserét, az Év Fiatal Menedzserét, 2016-tól pedig Életmű̋díjjal is jutalmazzuk a kiemelkedő vezetői teljesítményt. 2018-ban átvehettük a Védjegyokiratot az Év Menedzsere és Év Fiatal Menedzsere díjakra a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától. – nyilatkozta, Szirmák Botond, a Menedzserszövetség elnöke.

A Menedzserszövetség a Magyarországon működő vállalatok és intézmények felsővezetőinek olyan országos szakmai szervezete, ahol maguk a hazai felsővezetők a tagok. A Menedzserszövetség célja, egy erős, a szakmai kiválóságra ösztönző, bizalmi és értékteremtő kapcsolatot, találkozási pontot létrehozni a hazai vállalati és intézményi felsővezetők között, mellyel hozzájárul sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez és társadalmi szerepük kiteljesítéséhez.

A Szövetség számokban:

– 28 éve a menedzserek szolgálatában

– 12 éve tagság a Menedzserek Európai Szövetségében (CEC)

– közel 200 felsővezető beosztású egyéni tag

– a tagok által képviselt vállalatok összárbevétele közel 4000 milliárd forint,

– a képviselt vállalatok 125 000 munkavállalót alkalmaznak Magyarországon.

Menedzserek Országos Szövetségének 2018. május 23-án megválasztott új elnökség tisztségviselői:

elnök:

Szirmák Botond a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója

elnökségi tagok:

Bartók János, az ERGO Életbiztosító Zrt. Igazgatóságának tagja

Boros Péter, a KÖMI Kft. ügyvezető tulajdonosa

Óhidi Zsuzsanna, a Marquard Media Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója

Takács László, az Iron Mountain Kft. ügyvezető igazgatója

Tálos Péter, a PCE Paragon Solutions Kft. ügyvezető igazgatója

Tóth Levente, a WebEye International Kft. Chief Commercial Officer-e

Vértes Gábor, a Pauker Kft. ügyvezető alapító-tulajdonosa

SOCIAL MEDIA