Ismét keresik a legszebb hangú ügyfélszolgálatos kollégát

Hírek

A DIMSZ Contact center tagozata immár negyedik alkalommal hirdette meg a Call Center Hangszépségversenyt. Idén a tavalyi megmérettetés női és férfi győztese is meghívást kapott a zsűribe.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség első alkalommal 2012-ben indította el a versenyt a call centerekben dolgozók számára és nem várt sikert aratott a kezdeményezés: már az első évben 100 feletti jelentkezés érkezett, 2014-ben pedig közel negyven cégtől 199 munkatárs indult el a megmérettetésen.

A versenyen a hazai piacon tevékenykedő call centerek, illetve azok dolgozói, valamint bármely, telefonos ügyfélszolgálattal rendelkező intézmény és annak munkatársai vehetnek részt. Az idei megmérettetésen a Punnany Massif zenekar Hétköznapi hősök című nótájának egy részét kell hanganyagként rögzíteni, és elküldeni a nevezéshez október 9-ig.

A beérkezett hanganyagokat elsőként egy szakmai zsűri bírálja el, amely újdonságként idén kiegészül a tavalyi győztesekkel; kiválasztják a 10 legszebb férfi és női hangot, a végső győztesről pedig hagyományosan közönségszavazás dönt a Kreatív Online felületén.

A zsűri tagjai:

  • Málhai Péter, a Virtual Call Center ügyfélszolgálati vezetője
  • Viniczai András, a Café Next innovációs igazgatója, valamint a DIMSZ elnökségének tagja
  • Szerényi Szabolcs, a Kreatív szerkesztője
  • Kovácsházy Dénes, a DIMSZ Contact Center Tagozatának Elnöke
  • Lendvai Nikoletta és Juhász Mihály János, a tavalyi győztesek

A nyertesek, vagyis a legszebb férfi és női hang is kétszemélyes wellness hétvégét nyer, valamint munkáltatóik lehetőséget kapnak arra, hogy csapatukból 1-1 fő részt vegyen a Call Center Akadémia 5 alkalmas rendezvénysorozatán, a verseny főtámogatója, a Virtual Call Center felajánlásának köszönhetően.

A nyerteseket a Lollipop díjátadóján hirdetik ki novemberben.

További részletek és jelentkezés a verseny oldalán.

SOCIAL MEDIA