Ismert szenior ügyvédet igazolt a Jalsovszky

Karrier Kiemelt

Szeptembertől dr. Szilas Péter szenior ügyvédként erősíti a Jalsovszky peres és kereskedelmi jogi csapatát. Péter a CMS nemzetközi ügyvédi irodánál töltött 10 évet, korábban pedig az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott 8 éven át, és többek között részt vett az új Ptk. megalkotásában is.

 

„A Jalsovszkyhoz csatlakozás számomra nemcsak egy ügyvédi irodához, hanem mindenekelőtt egy kultúrához és egy jól működő emberi közösséghez való csatlakozást jelent. Különösen izgalmasnak találom, hogy egy fejlődő és növekvő vitarendezési praxishoz csatlakozhatok, ami nem kevés szakmai és üzleti kihívást is tartogat a számomra” – fejtette ki Szilas Péter.

„Régi álmom vált valóra azzal, hogy Péterrel ismét együtt dolgozhatunk. Ő nemcsak szakmailag, de emberileg is tökéletesen illik a csapatunkba” – mondta el Fehér Tamás, a peres csoport vezetője.

„Péter az év igazolása a csapatban – tette hozzá Jalsovszky Pál, az iroda vezetője. – Péter érkezése hűen tükrözi elkötelezettségünket, hogy peres csapatunkat a terület vezető ügyvédi irodáinak szintjére emeljük. Péternek az új Ptk. megalkotása során szerzett tapasztalatai pedig felbecsülhetetlen szakmai többlettudást jelentenek az iroda részére.”

 

 

SOCIAL MEDIA