Instagram-sztárokkal kampányol a Toyota

Hírek

A C-HR megjelenése alkalmából a Toyota azzal a kihívással szembesítette Európa legjobb képalkotóit, hogy az új kupé-crossover szereplésével próbálják meg visszaadni a nagyvárosi élet hangulatát.

Az Európa minden szegletéből meghívott résztvevők 2016. november 26-27-én gyűltek össze Madridban. A feladat adott volt: megörökíteni az új Toyota C-HR modellt a nagyvárosi környezetben, méghozzá úgy, hogy az a nemrégiben indult európai tévéreklám-kampány hangulatával is összecsengjen.

A képalkotóknak 24 órájuk volt arra, hogy a Toyota C-HR volánja mögött keresztül-kasul bekalandozzák Madridot és elkészítsék a tökéletes fotót. Így született meg az a 24 kép, amelyek a művészek egyéni, kreatív látásmódjával örökítik meg az autó dizájnját. A megmérettetésen 13 ország 19 Instagram-sztárja, illetve fotósa vett részt, akiket egyedi szemléletük és különleges vizuális világuk miatt választott ki a Toyota. Mivel a feladat egyfajta kreatív irányvonalat is meghatározott, komoly kihívást jelentett, hogy az alkotók ezen belül is érvényesíteni tudják saját stílusukat, hiszen a fotóválogatás csakis így nyújthat gazdag és sokszínű élményt.

A 24 képből álló gyűjteménynek 2017. február 1-től a Toyota első számú európai márka-bemutatóterme, a párizsi Champs Elysées-n található Le Rendez-Vous Toyota ad otthont, ahol a művészi fotók mellett maga a Toyota C-HR is látható lesz. A fotóválogatás, illetve a művészek bemutatása ezen az oldalon tekinthető meg.

SOCIAL MEDIA