Indul a XIXO új image kampánya

Hírek Kiemelt

Hazánk egyik vezető italgyártója, a HELL ENERGY Magyarország intenzív kampányokkal és jelenléttel újrapozícionálja XIXO brandjét. A XIXO márka megújulásának első lépéseként készült el az új image film és hozzá kapcsolódó kreatív anyagok, melyeket most megjelentek a televíziókban és social média felületeken.

 

Az induló kampány célja a XIXO márka új üzenetének, a Természetesen hazai szlogennek a bevezetése, a XIXO márka és Szikszó város kapcsolatának tudatosítása, valamint annak hangsúlyozása, hogy a XIXO termékek teljes egészében itthon készülnek, többek között hazai alapanyagokból.

 

 

„A XIXO márka eddig is egyet jelentett a kiemelkedő minőséggel, elérhető árral és széles ízválasztékkal. Most a hangsúlyt kommunikációnkban a hazai előállításra és a válogatott, minőségi alapanyagokra helyezzük, ezért is született meg a ”Természetesen hazai” szlogen. Néhány hónapja már dolgozunk a teljes portfólió újrabevezetésén, az eddigi fogyasztói visszajelzések alapján sikeresen, hiszen a XIXO jegesteákból vásároltak a legtöbbet a Nielsen legutolsó* kiskereskedelmi adatai alapján. A most induló image kampányt kiegészíti hazánk új környezettudatos promóciója, mely arra ösztönöz mindenkit, hogy gyűjtse és hozza vissza a XIXO csomagolásokat.” – mondta el Mészáros Beatrix, a XIXO marketingigazgatója.

 A kampány kreatív koncepciója egy mondatban: Ha valamiért úgy érezzük, hogy nem találjuk helyünket, érdemes visszamenni gyökereinkhez, hogy megtaláljuk újra önmagunkat.

A reklámfilmben a nagyvárosból szülővárosába, Szikszóra visszatérő főszereplő szemén keresztül ismerjük meg a valódi, otthoni értékek fontosságát. Igazi nyári hangulatot áraszt a kisfilm, de mégsem a megszokott vízparti képekkel, hanem a különböző természetben játszódó jelentekkel.

Ami számomra inspiráló volt a koncepcióban, az a narratíva elbűvölő egyszerűsége, és az, hogy a történetmesélés mindennapi szituációkon keresztül történik. Az ügynökség forgatókönyvét olvasva arra jutottam, hogy a filmünknek friss és eleven tónust kellene kapnia, hogy a “hangos reklám klisék” helyett emberi, emelt atmoszférájú filmet készítsünk, miközben az üzenetet a lehető leghatékonyabb és legsikeresebb módon juttassuk el a nézőink felé. Örülök, hogy részese lehettem a projektnek, igazán felemelő érzés volt ilyen sokszínű és sok helyszínes reklámot forgatni 2 hónap bezárkózás után.” – árulta el a projektről Praznoczy Sébastien, a reklámfilm rendezője.

A XIXO image filmben saját zene csendül fel, erre a feladatra Kamát, a Mary Popkids énekes-zeneszerzőjét kérték fel: „Az előkészítés utolsó fázisában csatlakoztam a projekthez, így a legnagyobb kihívást az idő rövidsége jelentette. Az alkotásba teljes lendülettel és két citromos XIXO-val vetettem bele magam, és mivel azonnal elkapott a film hangulata, már másnap fel is énekeltem az első verziót. A célunk az volt, hogy a zene is tükrözze a képek bensőséges, finom hangulatát, mégis vidám, dinamikus legyen a hangzás. A pontot az i-re a tökéletes énekesnő megtalálásával tettük fel: Hegyi Dóri énekelte fel a vokált, aki lezser stílusával tökéletesen beleillett a koncepcióba.”

 

 

Megbízó:

HELL ENERGY Magyarország Kft

Mészáros Beatrix XIXO marketingigazgató

Trejer Dorottya XIXO junior project manager

Bundula Bianka XIXO junior brand manager

 

Kreatív ügynökség:

Wavemaker

Kreatívigazgató – Jedlicska Márton

Stratégia – Havasi Zoltán, Beliczki Andrea

Art Director – Kovács Eszter

Senior Copywriter – Kegyes Juli

Account Director – Gaál András

Senior Account Manager – Andrik Judit

 

Produkciós ház:

Umbrella

Rendező – Praznoczy Sébastien

D.O.P. – Nagy Marcell

Producer – Lotfi Peiman

Account manager – Tallódi Emese

Gyártásvezető – Krékits Péter

Casting director – Tönkő Szandra

Főszereplők – Veress Ádám, Esti Laura

Gyermekszereplők – Krizsán-Keszei Zorka, Tánczos Máté

1st AD – Hárskúti András

Látványtervező – Pataki Tamás

Állatidomár – Halász Árpád

Stylist – Virág Zsófi

Smink – Gova Katarina

Fodrász – Svégel Gergő

Post producer – Somogyi Márton

Vágó – Roszik Gergő

Colorist – Gaál Lacó

Vfx – Pflum András

Motion Design – Majoros Adrián

 

*Nielsen májusi adatok, db szám szerinti eladások, magyarországi kiskereskedelmi értékesítés

SOCIAL MEDIA