Íme az Epson új főhadiszállása

Hírek

Az Epson Magyarország bejelentette, hogy birtokba vette új főhadiszállását. A vállalat új, 225 négyzetméteres budapesti irodája a kilencedik kerületben, a City Gate irodaházban található. A helyiségben helyet kap egy különleges interaktív demószoba, mely minden fontosabb területről egy-egy jövőbe mutató, korszerű megoldást mutat be éles körülmények között.

A csapat 14 évet töltött az Infoparkban, mára azt a helyszínt kinőtték, szükség volt a korszerűbb, illetve a vállalat friss arculatához illeszkedő, új környezetre.

Az Epson erősödik a régióban és Magyarországon is. Saját fejlődési programjuknak köszönhetően többek között minden iroda megújul, hogy a megnövekedett létszám és az új technológiai és funkciós igényeknek megfeleljen. Új képviselet nyílik Belgrádban is, a balkáni régió hatékonyabb kiszolgálása érdekében.

Sári Imre

A megújulás nemcsak új irodát jelent, hanem a szakembergárda bővülését is. Sári Imre pre-sales technical specialist ősszel csatlakozott az Epson csapatához. A korábbi tapasztalatairól és jövőbeli feladatairól így nyilatkozott: „A menedzselt nyomtatási szolgáltatásokhoz kapcsolódó Epson-fejlesztésű és más gyártók által készített szoftverek területén dolgozom. Feladatom a partnerek és a kollégák segítése, a hardver és a szoftverek által együttesen nyújtott sokrétű szolgáltatások végfelhasználókhoz történő eljuttatásában, megismertetésében, támogatásában. Korábban a Deltánál dolgoztam rendszermérnökként, később saját céget alapítottam. Mindkét helyen fő tevékenységi köröm a menedzselt nyomtatási rendszerekhez kapcsolódó szoftveres megoldások tervezése, telepítése, menedzselése volt.”

Annak kapcsán, hogy miért választotta az Epsont, a következőket mondta: „Ismert volt számomra az irodában tapasztalható jó légkör, a kollégák segítőkészsége és profizmusa, amely az egész vállalatot jellemzi. Ezenfelül egy nagy múltú cégről van szó, amely széles termékportfólióval, biztos háttérrel és számos területen innovációkkal rendelkezik.”

„Új kollégánk érkezésével nyilvánvalóvá vált, hogy eljött a költözés ideje. Nagyon örülünk, hogy a City Gate irodaházban kiváló körülmények között, nyitott irodában dolgozhatunk, ami elősegíti a kollégák közötti gyors és hatékony kommunikációt. A berendezkedés végső fázisában, az elmúlt hetekben kerültek helyükre a demószoba válogatott készülékei. Az interaktív bemutatóterem célja, hogy minden fontosabb területről egy-egy korszerű, jövőbe mutató megoldásunkat mutathassuk meg egy helyen, működés közben, mely inspirációt adhat az ide látogató partnereknek és ügyfeleknek egyaránt” – mondta Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője.

„Hiszem, hogy ez a változás nagyon jót tesz majd a csapatnak és ez még produktívabbá, eredményesebbé tesz majd bennünket. Az Epson márkanév egyet jelent a minőséggel, és mi azon dolgozunk, hogy a vállalat a lehető legsikeresebb legyen” – tette hozzá.

Az Epson csoportról

Az Epson a világ egyik vezető vállalata a technológia terén, amely elkötelezett híve, hogy eredeti, hatékony, kompakt és nagy pontosságú technológiáival összekapcsolja az embereket, a tárgyakat és az információkat. A tintasugaras nyomtatóktól és a digitális nyomtatórendszerektől kezdődő és a 3LCD kivetítőkön, okosszemüvegeken és érzékelőrendszereken át az ipari robotokig terjedő termékkörével a vállalat az innovációra és arra összpontosít, hogy a tintasugaras nyomtatás, a vizuális kommunikáció, a viselhető eszközök és a robotika területén biztosított megoldásaival túlteljesítse az ügyfelek elvárásait.

A japán székhelyű Seiko Epson Corporation vezette Epson csoport 86 vállalata világszerte közel 80 ezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalatcsoport elkötelezett híve a helyi közösségek folyamatos támogatásának és folyamatos erőfeszítéseket tesz a környezetre gyakorolt hatás csökkentése érdekében.

Az Epson Europe vállalatról

Az amszterdami székhelyű Epson Europe B.V. a csoport európai, közel-keleti, oroszországi és afrikai tevékenységekért felelős regionális központja. Az 1750 főt foglalkoztató vállalat értékesítése a 2016-os pénzügyi évben 1,668 milliárd eurót tett ki.

SOCIAL MEDIA