Ilyen nehéz az életben gólt rúgni, ha a mélyszegénységből érkezel

Hírek Kiemelt

Harmadik éve indítja el jótékonysági akcióját a Persil, amely márka a 2024-es kampánya során a tiszta ruhák biztosításán túl a gyerekek sportolását is támogatja.

 

Hogy felhívja a figyelmet a mélyszegénységben élő gyerekek helyzetére a vállalat, a kampány részeként egy kispályás futballkaput helyezett ki a népszerű fővárosi helyszín, a Budapest Garden területén. A célba lövés játék szórakoztató és interaktív élményét vonta be a kampánykommunikáció legfontosabb üzenetébe: a mélyszegénységben élő gyermekek számára ugyanis egyáltalán nem „üres kapura” kell lőni. Az eszközön elhelyezett molinó ugyanis alaposan megnehezíti a gólszerzést – csak úgy, mint az életben való boldogulást az a hátrány, amit ezeknek a gyerekeknek nap mint nap le kell küzdeniük. A futballkapu-installációval július végéig, azaz a kampány zárásáig találkozhatnak az arra járók a helyszínen.

Az esélyegyenlőség jegyében a Persil adománygyűjtési akciójában bárki részt vehet, aki július 1. és július 31. között Persil terméket vásárol, mivel a vállalat minden egyes eladott termék után 20 forint értékű adományt juttat el a rászorulókhoz. Emellett több mint ezer család számára biztosít három hónapra elegendő mosószert.

A #tisztaruhátmindenkinek felhívással Magyarország legnélkülözőbb településein élő családokat támogat a Persil: 2022 és 2023 során évente körülbelül 500 000 kg tiszta ruhához elegendő mosószert osztott ki a vállalat az Új Start Alapítvánnyal karöltve. Emellett az ország legszegényebb községeiben több mint ötezer háztartás részesült termékadományban, több mint negyven hátrányos helyzetű gyermek kapott ösztöndíj-támogatást, valamint a szociális hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatásáért dolgozó Biztos Kezdet Gyerekházak 176 intézményébe juttatott el fél évre elegendő Persil mosószert.

 

SOCIAL MEDIA