Talán bele sem gondoltunk még, de különböző mérnökök és az ő ambícióik határozták meg a világot, amelyben most élünk. Erre A világot építő mérnöki munka című Viasat History-dokumentumsorozat világított rá, bemutatva az elmúlt két évszázad legikonikusabb és legjelentősebb építészeti csodáinak megszületését és megvalósítását.

Két évszázaddal ezelőtt könnyebb volt a régi világból New Yorkba jutni, mint a keleti partról Kaliforniába. Ezen változtatott a transzkontinentális vasút. Az Atlantit a Csendes-óceánnal összekötő sínpálya építése 1863 és 1869 között zajlott, és két cég, a Central Pacific és a Union Pacific dolgozott rajta egyszerre: az előbbi nyugatról haladt keletre, az utóbbi pedig fordítva. A kormány által finanszírozott munkával a vállalatok nem csupán földeket szereztek, de minden egyes megépített mérföldért vaskos díj ütötte a markukat (16 000 és 48 000 dollár között a terep nehézségétől függően). Mivel nem volt előre lekötve, hogy ki mekkora szakaszt épít, így az a cég nyert többet, ami gyorsabban dolgozva messzebbre jutott. A projekt történelmi jelentősége pedig: az óceántól óceánig tartó utazás hossza hat hónapról egy hétre csökkent.

A világ egyik legnagyobb szobra

A polgárháború végét követően a franciák a demokrácia útjára léptek. Amerikát meg akarták lepni valami felejthetetlennel. A Szabadság-szobor ötlete Frédéric Bartholdi, a fiatal és akkor még ismeretlen szobrász fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy ha csinálnak valami nagyméretűt, az mindenkinek fel fog tűnni. A szobor megépítését adományokból finanszírozták, egészen pontosan 120.000 hozzájárulásból, ami Gustav Eiffel segítségével el is készült 1884-ben. Franciaországból 350 darabban szállították át Amerikába, hogy négy hónapon át felépítsék. Eredetileg rézvörös volt, és csak az évek múltán a korróziónak köszönhetően nyerte el végső, zöldes színét. A szobor konstrukciója forradalmi volt: előbb felhúztak egy tartó szerkezetet, és arra emelték rá rétegezett lepelként a szobor külsejét, aminek köszönhetően a mai napig mentes a repedésektől.

Az útrendszer, ami Amerika összes települését érinti

Az I. világháborút követően az autógyártás felpörgött, viszont az amerikai kontinens útjainak 90%-a használhatatlan minőségű volt. Az amerikai kongresszus 1921-ben fogadta el azt a törvényt egy kontinenst érintő hálózat kiépítéséről, és egyben – a történelem során először – a közlekedési szabályokról is (ekkor vezették be a nyolcszögletű stoptáblát). A munkálatok több évtizedig tartottak, az eredmény pedig egy 80.000 km hosszú úthálózat, ami egyébként háromszorosa a kínai nagy falnak, az árából pedig 2000 Hoover-gátat fel lehetett volna húzni. Az eredmény: míg anno 63 napig tartott eljutni autóval a keleti parttól a nyugatiig, ma már 45 óra is elég hozzá.

További csodák derülnek ki keddenként 21 órától a Viasat History műsorán.