Így változik 2024-ben az IndyCar

Hírek

Amerika Forma-1-ét a Network4 hozza el a magyar rajongóknak, akik idén is a ARENA4, a MATCH4, valamint a NET4+ streamingszolgáltatón keresztül követhetik a versenysorozat minden pillanatát. Idén ezekből sok várható, hiszen még gyorsabb autókra és kiszámíthatatlanabb idényre készülhetünk.

 

„A hibrid rendszert az Indianapolis 500 után vezetik be, és óriási előrelépés lesz a sebesség terén. Májustól jelennek meg a ballisztikus szélvédők újabb verziói – hivatalos nevén: aeroscreen -, a szellőzőnyílások még jobban hűtik majd a versenyzők testét az utcai és épített pályákon” – mondta el Baski Dávid, a Network4 Indycar kommentátora.

2024-ben 18 versenyt rendeznek 16 új és visszatérő helyszínen. Új a The Thermal Club, ahol gálaversenyt rendeznek. Az iowai rövid ovál pályán kívül, a visszatérő Milawukee Mile versenypályán is duplafordulót tartanak. Nashville utcai pályája helyett pedig a Nashville-i ovál pályán lesz verseny.

Idén 27 teljes szezonos autó / versenyző küzd a bajnoki címért. Baski Dávid áttekintette, hogy kiket láthatunk idén a fontosabb csapatok színeiben versenyezni.

A Team Penske-nél, maradt mindhárom versenyző: Josef Newgarden, a tavalyi Indy500 bajnok, Will Power, a tavalyelőtti IndyCar bajnok, és Scott McLaughlin, aki tavaly a harmadik lett a bajnokságban.

Az A.J. Foyt csapatban Ferrucci maradt, a másik autóba Sting Ray Robb érkezik.

Az Andretti idén Andretti Global néven folytatja, Colton Herta és Kyle Kirkwood maradt, a harmadik pilóta pedig a 2022-es Indy500 bajnok, Marcus Ericcson lesz.

A McLarennél maradt Patricio O’Ward, illetve Alexander Rossi, a harmadik autóban David Malukas ül majd, ám az első fordulót kéztörés miatt kihagyni kényszerül, így Callum Illot helyettesíti. A McLaren színeiben a NASCAR sztár Kyle Larson vág neki az idei Indy500-nak.

A Chip Ganassi 5 autóval indul. Scott Dixon és Álex Palou maradt, Marcus Armstrong már az oválokon is indul, nem csak az épített és utcai helyszíneken, Ericsson helyét Linus Lundqvist veszi át, valamint érkezik a 19 éves Kyffin Simpson.

Romain Grosjeannak nem jött be az Andretti csapata, így egy kisebb, ám annál érdekesebb csapatnál folytatja, a Juncos Hollinger Racingnél. Csapattársa Agustín Canapino lesz.

A Rahal Letterman Lanigen Racingnél Graham Rahal és Christian Lundgaard maradt, és érkezik Pietro Fittipaldi, akinek a nagyapja a kétszeres F1 bajnok Emerson Fittipaldi.

 

SOCIAL MEDIA