Idén is Újbudán mutatják be az ARC kiállítást

Hírek Kiemelt

A 21. tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 17-től október 17-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal.

 

A 21. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. Alább egy részlet az idei pályázati kiírásból

„… Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál. 

És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből. 

Ami azt jelenti, hogy idén bőven van dolgunk, témánk, és persze plakáthelyünk. 

Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el. 

Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk. 

Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon. 

Alkoss, nevezz, adj életjelet! 

Szabadon választott téma: Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is pályázhatsz szabadon! …”

 

Zsűri és díjazottak

Idén sem egyetlen ember gondolatai vezették a kiállítás képeinek kiválasztását. A 1061 pályamunka sorsáról a 19 szakemberből álló zsűri döntött. Az idei zsűri teljes névsora itt található.

A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokért járó díjak 2021. szeptember 17-én, a sajtónyilvános díjátadón kerültek átadásra.

A legjobb alkotásnak járó díjat Vértessy Flóra és Ónodi Lóránt, „Volt” című alkotása kapta. Második helyezett Vercz Dávid, „Újjászületés” című képe lett. Harmadik helyezést ért el Mészáros Dóra, „Házi feladat-2021” című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Radványi Gábor, „Belóg a lóláb” című műve kapta.

Budapest különdíját Elter Zsolt, „Magyarfalancs” című alkotása kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki Budapest szempontjából a legfigyelemreméltóbb megoldást alkalmazta.

Újbuda különdíját Kocsis Bálint, „Hajrá magyarok!” című pályaműve kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki fontos társadalmi kérdésre progresszív módon reflektál és cselekvésre ösztönöz.

A Hammer Agency különdíját Hegedüs Melinda-”Depresszív addikció” című pályamunkája nyerte el, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtott.

A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra bíztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán 2021. október 17-ig! A közönségdíjazott alkotást 2021. október végén hirdetik majd ki.

A Whumm.com oldallal együttműködésben idén is, az idei és az elmúlt hét évben kiállított művek közül bármelyik, különböző méretben és formátumban online megvásárolható!

A kiállítással kapcsolatos minden információ megtalálható a Facebookon, valamint a weboldalon.

 

Az ARC kiállítás támogatása

Ebben az évben is mindent megtett partnereivel az ARC azért, hogy teret kapjanak az életünkről szóló, igazságkereső alkotások. Szolgáltatással, termékkel most még több partner és támogató segítette az esemény megvalósítását, azonban a kiállítás építése közben sajnos váratlan kiadásokkal szembesültek a szervezők. Ezért arra kérik a kiállítás kedvelőit, legyenek ARCostársak és támogassák az ügyüket akár egy mozijegy árával!

ARC Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.

Bankszámlaszám: 16200010-10073090

Külföldről: HU87 1620 0010 1007 3090 0000 0000 Swift kód: HBWEHUHB

Vagy a honlapjuk „TÁMOGASD AZ ARCOT!” menüpontja segítségével.

 

A 21. ARC kiállítás Budapest más részeiről elsősorban a 4-es metróval, a Bikás park megállónál leszállva közelíthető meg könnyedén.

A szervezők arra kérik a kiállítás látogatóit, hogy az aktuális járványügyi helyzetre tekintettel mindenki ügyeljen a saját és mások egészségére!

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!

 

SOCIAL MEDIA