Idén is a HPS PR csapata képviseli hazánkat Cannes-ban

Karrier

A 30 év alatti PR-esek versenyén bizonyíthat az ügynökség csapata

A független, magyar tulajdonú HPS reklámügynökség PR divíziója mindössze két éve kezdte meg működését, hasonlóan a Young Cannes Lions elnevezésű, 30 év alatti tehetségeknek szóló szakmai verseny PR szekciójához, melynek előválogatója szintén két éve van jelen hazánkban. A tavaly a Medina Paloma, Hadnagy Luca páros nemcsak, hogy kijutott, de történelmi sikert aratva arany oroszlánnal tértek haza Franciaországból. Az előválogató megnyerése után pedig idén is a HPS csapata képviseli hazánkat a legrangosabb kommunikációs szakmai versenyen.

Hadnagy Luca és Medina Paloma tavaly a Vöröskereszt számára készített kampányukért arany oroszlánt nyertek Cannes-ban, történelmi sikert aratva ezzel, hiszen ez volt az első alkalom, hogy PR kategóriában magyarok is részt vehettek a versenyen.

Az idei előválogatón szintén a HPS PR csapatának sikerült kivívnia a részvételt – Keserű Vagyim senior PR consultant és Kormányos Péter senior account manager koncepció tervét értékelte a szakértői zsűri legjobbnak, így idén ők ketten képviselik hazánkat a 30 év alatti tehetségeknek szóló Young Cannes Lions PR szekciójában.

A Cannes-i verseny hagyományai szerint a feladat átvétele után 24 óra áll majd a páros rendelkezésére, hogy a nemzetközi zsűri előtt prezentálandó koncepciót kidolgozza.

A tavalyi első helyet megszerző Medina Paloma és Hadnagy Luca, a HPS reklámügynökség PR szakemberei voltak az első magyarok, akik a Young Cannes Lions 22 éves története során megnyerték kategóriájukat, de a Cannes-i Fesztivál több mint 60 éves története során is mindössze a HPS a második ügynökség, akik győzelmet ünnepelhettek a legendás Cannes-i színpadon.

Figyelemreméltó érdekesség, hogy napjaink erős reklámpiaci versenyében, amelyben a HPS PR divíziója mindössze két éve van jelen Zorigt Batjin vezetésével, eddig mindkét adandó alkalommal ez az ügynökség delegálta a PR szekció versenyzőit a nemzetközi mezőnybe. „Mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy idén is a HPS képviselheti hazánkat a Young Cannes Lions PR szekciójában. Azért is nagy szó ez, mert fiatal csapatunk van, átlagéletkor tekintetében is. Hatékonynak tűnik az a szemlélet, hogy a PR is egy abszolút kreatív terület, és teret kell hagyni a kreativitásunk felszabadítására, hiszen immár két ízben is a PR csapatom koncepcióit ítélte a legjobb minőségűnek a neves szakmai zsűri” – mondta el a friss siker kapcsán Zorigt Batjin, a HPS PR divíziójának vezetője.

A Cannes Lions International Festival of Creativity, rangos nemzetközi reklámverseny történelme egészen 1954-ig nyúlik vissza. Az évek során a reklámszakma különböző területeivel, és számos egyéb aktivitással kiegészült esemény minden évben a kreatívipar legjobbjait várja.

A 30 év alatti szakemberek számára rendezett Cannes Young Lions verseny 1995 óta része a kreatívipar globális ünnepévé vált Cannes-i fesztiválnak, melyre a kijutás feltétele a nemzeti fordulóban aratott győzelem.

SOCIAL MEDIA