Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt

Hírek Kiemelt

A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén harmadik alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Február 7-én, pénteken este 18 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó eseményt. A rendezvény fő támogatói a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia.

Jancsó Nyika

Már most nyilvánosságra hozták, hogy Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban részesül. A Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja. Idén először Kameraman díjat is kiadnak, melyet Bille Lászlónak ítéltek (nyitó képünkön) , a szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén négy kategóriában – játékfilm, tévéfilm, dokumentum, kisjátékfilm – adnak át díjakat. Február 6-án az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével nemzetközi szakmai program is kapcsolódik a rendezvényhez.

Február 6-án rendezik meg a 2020-as év első magyar filmes szakmai rendezvényét, melyet az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével tartanak meg. Az eseményen a magyar operatőr szakma jeles képviselői mellett jelen lesz Paul Rene Roestad, az IMAGO elnöke, Nigel Walters, az IMAGO tiszteletbeli tagja, volt elnöke, valamint Predrag Bambic, Zora Bachmann, Kurt Brazda, Rolf Coulanges, Jonida Laci, Alex Lindén, Mercedes Eschere, Lars Petterson és Roger Simonsz. Az eseményen jelentik majd be hivatalosan, hogy Vagyóczky Tibor operatőrt – aki 2001-2003 között az IMAGO elnöke volt -, a szervezet első magyar tiszteletbeli tagjává választja.

Szalai András

A szakmai eseményen megvitatják az operatőrök munkakörülményeit, jogait, szerződési feltételeit, valamint szó lesz a hazai és európai operatőrképzés lehetőségeiről is.

Február 7-én, pénteken este 18 órakor az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével a Pesti Vigadó nagytermében tartják meg a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjátadóját. A Zsigmond Vilmos által 2005 óta támogatott diák kategória mellett idén négy kategóriában – játékfilm, tévéfilm, dokumentum, kisjátékfilm – adnak át díjakat. A Lajos Tamás producer-operatőrből, Nagy András és  Balázs István Balázs operatőrökből álló zsűri dönt arról, hogy kik kapják a díjakat, illetve, hogy a diák kategóriában ki érdemli a 60.000 USD értékű Sparks  Kft – Panavision filmes kameracsomagot és a Magyar Filmlabor 500.000 forint értékű laborszolgáltatását.

Máthé Tibor

Máthé Tibor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr egyetemi tanár, az Európai Filmakadémia tagja. Ő fényképezte többek között Enyedi Ildikó Az én XX. századom, a Bűvös vadász és a Simon mágus című filmjeit, Szász János Ópium: Egy elmebeteg nő naplója, Witman Fiúk című filmjeit. Jancsó Nyika Balázs Béla-díjas operatőr legismertebb munkái között van közel 50 nemzetközi operafilm, Mészáros Márta több alkotása, valamit Jancsó Miklós A hajnal és az Oda az igazság című filmjei, Szalai András Balázs Béla-díjas, Kiváló művész, egyetemi tanár pedig többek között a Johann Sebastian Bach című tévésorozat fényképezésével vált ismertté, ő fényképezte a Hatásvadászok, Képvadászok c. játékfilmeket is.

A Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja, aki többek között a Ripacsok, a Szabadíts meg a gonosztól és az Ópium: Egy elmebeteg nő naplója című filmeken is dolgozott. Idén először Kameraman díjat is kiadnak, melyet Bille Lászlónak ítéltek, aki olyan filmeken dolgozott, mint a Szárnyas Fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet. A Káel Csaba rendezésében készült Bánk Bán című alkotásban Zsigmond Vilmos operatőr kameramanja volt. A szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át, aki több kiemelkedő film fénymegadója volt, a Szabó István rendezésében elkészült Zárójelentés című film fénymegadója, Koltai Lajos operatőr mellett. Részt vesz a magyar film megújításában, megmentésében, legutóbb  a Fehérlófia restaurálásán dolgozott.

Novák Emil, a Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagja az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált két éve nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. Az esemény technikai támogatói a Schwindl Kft., a Two Men’s Show Lighting és a W-Led Média Kft.

SOCIAL MEDIA