HVG: Jogsértő és félelemkeltő volt a Figyelő feketelistája, mindenkinek jár a bocsánatkérés és a sérelemdíj

Hírek Kiemelt

Hamis, szükségtelen, ráadásul a történelmi hagyományok miatt félelemkeltő is volt a bíróság elsőfokú ítélete szerint, hogy a 2018-as választások után az azóta megszűnt Figyelő közzétette a „Soros-listát”, több száz, általuk hazaáruló zsoldosként feltüntetett személy nevével – írja a HVG.

 

Nemcsak jogsértő, hanem félelemkeltő is volt a 2018-ban, a Figyelő hetilapban megjelentetett “Soros-lista” – mondta ki elsőfokú, még nem jogerős ítéletében szerdán a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyben a lista szereplői közül 34-en perelték a sokáig a kormánypropaganda részeként működő, nyomtatásban egy ideje már nem megjelenő Figyelőt.

A Rainer Lilla vezette bírói tanács az ítéletben majdnem teljeskörűen a Figyelőt képviselő Mediaworks kiadóval szemben fellépő listázottaknak adott igazat. Eszerint a – mivel már a nyomtatott lap, ahol a jogsértés megtörtént, már nem létezik – Figyelő online felületén kell majd közzétenni a jogsértést megállapító ítéletet és egyúttal a bocsánatkérést a lista szereplői felé – írják.

Mindennek a címlapon 24 órán át meg kell jelen kell lennie, a cikkoldalon pedig addig, amíg maga a sérelmezett cikk is elérhető, de legalább 30 napig. Emellett a Mediaworksnek mind a 34 felperes számára sérelemdíjat kell fizetni a jó hírnévhez fűződő joguk megsértése miatt. Az összeg változó: a nem közszereplőnek számító “listázottak” 500 ezer, a közszereplők 200 ezer forintot kapnak (plusz késedelmi kamatok).

Az ítélet szóbeli indoklásában elhangzott: azzal, hogy a Figyelő “A spekuláns emberei” címmel listát jelentetett meg azokról a civil aktivistákról, jogászokról, tudósokról és újságírókról, akik szerintük „Soros György zsoldosai” voltak, jogsértést követett el a lap, mert a tényállításnak nem volt jogalapja, ráadásul azt a hamis látszatot keltette, hogy a szereplők nem autonóm személyek – teszik hozzá.

 

Fotó: Figyelő/Facebook

 

SOCIAL MEDIA