Huszonötezer helyet már a MOHAnet vigyáz

Hírek

Nagyot lépett a távfelügyeleti rendszerekkel foglalkozó társaság

Kiemelkedő eredménnyel zárta a biztonságtechnikai eszközöket fejlesztő és gyártó MOHAnet Mobilsystems Zrt. a 2017-es esztendőt: januártól decemberig összesen 15.000 készüléket értékesített, ami 9000-rel több a 2016-os évhez képest. Az eredmény azért is számottevő, mert a MOHAnet az elmúlt tíz év során összesen közel 25.000 eszközt értékesített partnerein keresztül. A magyar vállalat a tavaly piacra vezetett új készülékeinek köszönhetőn bő kétszeresére növelte árbevételét 2016-hoz hasonlítva, ami így tavaly elérte a 683 millió forintot.

Két újdonságot vezetett piacra 2017-ben a biztonságtechnikai eszközöket fejlesztő és gyártó MOHAnet Mobilsystems Zrt., aminek köszönhetően 11 éves fennállásának legsikeresebb évét jegyezte. A vállalat több mint duplájára növelte 2016-os árbevételét a tavalyi év során: míg 2016-ban 318 millió forintos árbevétellel zárt a cég, addig 2017-ben 683 millió forintra növelte ezt a mutatót. Adózás előtti eredménye 91 millió forintról, 94 millióra gyarapodott.

A 100 százalékban magyar tulajdonú MOHAnet összesen közel 15.000 átjelzőt és alkalmazás-specifikus telefonkészüléket értékesített 2017-ben, így 2,5-szer több eszközt adott el, mint 2016-ban, amikor összesen 6000 készüléket szállított ki a vásárlóknak. „Ez a mennyiség azért számított különlegesnek cégünk életében, mert az alapításunk óta eltelt tizenegy év alatt eddig összesen huszonötezer készüléket adtunk el” – mondta el Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója. Havasi azt is hozzátette: készülékeiket alapvetően távfelügyeleti partnereiken keresztül értékesítik, de rendszerintegrátorokkal és távfelügyeleti szolgáltatókkal is együttműködnek sales tevékenységük során, illetve bizonyos esetekben közvetlenül is kiszolgálnak ügyfeleket.

Tavaly januárban kezdett a MOHAnet az iMachine elnevezésű átjelző készülék értékesítésébe, amely a gyártó korábbi sokeszközös kínálatát racionalizálta. A saját fejlesztésű és gyártású termékek segítségével vagyon- és tűzvédelmi berendezések, segélyhívó- és járőrellenőrző rendszerek, felvonók és egyéb műszaki gépek, valamint ital- és áru automaták, mozgó gépjárművek távfelügyeleti és logisztikai szolgáltatása volt nyújtható, de szinte minden területre más-más átjelzőt kínált a társaság. A moduláris, azaz építőkockákból konfigurálható terméknek köszönhetően viszont már nincs szükség területenkénti variánsokra, hanem egy készülékkel, de különböző konfigurációkkal elégíthetőek ki ezek az igények.

Ezt követően decemberben ünnepélyes keretek között mutatta be a MOHAnet a „Moniphone” nevű, távfelügyelhető mobiltelefont, amely üzleti és lakossági szegmensben egyaránt használható, legyen szó idősek segélyhívó készülékéről vagy fizikai foglalkoztatottak munkaeszköz mobiltelefonjáról, amely a felhasználói igényeknek megfelelően alakítható.

A nyomógombos telefon az alapfunkciók (zseblámpa, gyorsulásmérő, karóra) mellett számos kiegészítővel vértezhető fel: Bluetooth, WiFi, RFID, NFC, QR- és vonalkód olvasó is beépíthető az ütés- és törésálló műanyag házba. A vezeték nélküli töltésre is alkalmas telefon 4G hálózatot használ, s dedikált internetcsatornán keresztül állandó online jelenlétet biztosít a felhasználónak. Az internet-összeköttetés és a háttérben futó távfelügyeleti alkalmazások kikapcsolhatatlanok. A készülék ezáltal folyamatosan monitorizálható, a rendszer rendszeres életjelet és eseményjelzést közvetít óránként vagy akár percenként a felügyeleti szervnek. A Moniphone ezáltal időt és pénzt takarít meg a vállalatoknak, s nagyobb biztonságot nyújt idős szeretteinknek, ráadásul az elektromos adminisztrációnak köszönhetően gyorsul az adatrögzítés. A készülék igény esetén fordított kommunikációra képes, tehát a központ jelzéseit is fogadhatja.

Beépített GPS-ének köszönhetően egy térképes felületen bármikor megtekinthető és ellenőrizhető a használó személy kültéri tartózkodási helye és mozgása. A Moniphone a legkisebb rezonanciát, így a légzést is érzékeli, ezért ha a munkavégzés során egy adott kolléga letenné az asztalra a mobilt, hogy elkerülje a felügyeletet, a telefon a mozdulatlanságot ájulásnak detektálja, s azonnal vészjelzést ad a diszpécserközpontnak. A mérnökök gyorsulásmérővel látták el az eszközt, amely így egy esést is azonnal érzékel, egyből értesítve a felügyeleti partnert, igény esetén – például idősfelügyelet során – egy családtagot.

„A tavalyi sikerek után idén ismét a fejlesztésekre helyezzük a hangsúlyt, ezáltal a Moniphone újabb területeken, az adott szegmens igényeire szabva lesz elérhető tavasz végétől, így az őrszolgálat és az idősfelügyelet mellett takarítók, karbantartók is használhatják majd az eszközt, de akár a mezőgazdaságban is alkalmazható lesz a készülék – tájékoztatott Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója. – Fejlesztéseink során jelentős hangsúlyt fektetünk idén a beltéri személy- és tárgy felügyeletre, olyan innovációval szeretnénk megjelenni a piacon, ami centiméter pontosan tudja meghatározni a felügyelt személy, vagy eszköz elhelyezkedését, tevékenységét, mozgását.”

SOCIAL MEDIA