Húszmillió dollárral gyorsít a foodpanda

Hírek

A cél 40 piac lefedése még az első negyedévben, és egy valóban globális internetes márka létrehozása.

A foodpanda, és testvérmárkája, a hellofood, újabb húszmillió dolláros finanszírozást kapott, ezúttal egy, a Phenomen Ventures-t is magában foglaló befektetői csoporttól. A már jelenleg is négy kontinensen jelen lévő online ételrendelő szolgáltatás az első negyedév végéig összesen 40 országban tervezi a piaci megjelenést.

A 2012-ben alapított vállalkozás, mely piacán globálisan a leggyorsabban növekedőnek számít, tavaly már 20 országot vont be, majd 2014 elején további nyolcat, utóbbiak közül számosat régiónkban (Bulgária, Horvátország, Szerbia, Szlovénia).

A foodpanda célja, hogy valóban globális internetes márkává váljon. A befektetéssel a további országok meghódítása mellett az egyes államok minden területét is le szeretnék fedni, és az ügyfélszolgálat továbbfejlesztésére is áldoznak.

Jelenleg 22000 éttermi partnerrel állnak kapcsolatban Ázsiában, Európában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Afrikában, 2013-as befektetőik között pedig megtalálható a Phenomen Ventures és az Investment AB Kinnevik (összesen húszmillió dollárral), valamint az iMENA Holdings, amely nyolcmilliót fektetett a cégbe.

SOCIAL MEDIA