Holtversenyben a BalaToros és egy hal erőleves az idei Év Strandétele

Kiemelt Tejszínhub

Idén hatodik alkalommal díjazta a Balatoni Kör az Év strandétele versenyen a legjobb ételeket és az új Beach Food trendeket, miután kiválasztották a legjobb hetet a We Love Balaton csapatával együttműködve a közönség ajánlásai alapján nevezett 24 helyből.

A versenyről

Nehéz volt a döntés, így idén holtversenyben végzett egy déli és egy északi parti hely étele, a tavalyi ezüstérmes balatonmáriai Port bisztró által nevezett BalaToros mellett az alsóörsi Fogas hal erőlevese lett az Év Strandétele.

Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája és szervezője kiemelte, hogy különböző műfajú és stílusú ételeket kellett összehasonlítani, ezért jövőre megfontolják, hogy eleve külön kategóriában induljanak a büfé és a bisztró ételek. Évről évre egyre több kifejezetten bisztró kínálattal és komolyabb konyhai háttérrel dolgozó nívós hely nyílik a tóparton, ezért ma már eléggé elválik egymástól a két műfaj: míg a büféknél nagyon gyorsan kell kiadni az ételeket, jellemzően elvitelre, a bisztrókban éttermi élményt kapnak a vendégek, egészen más tálalással és elfogadhatóbb, ha többet kell várni, illetve az eleve magasabb árfekvés miatt drágább, különlegesebb alapanyagokkal is dolgoznak, ami a büfé ételek büdzséjét eleve meghaladja.

Idén Wolf András séf (akit a Séfek séfe műsorból ismerhetnek a legtöbben) csatlakozott a zsűrihez és immár díjátadó gálát is tartottak a szervezők a tavalyi győztes zamárdi Tiki Beach Bisztróban hirdettek eredményt tegnap este.

A döntőben idén is a déli part dominált, csupán egy északi parti, illetve egy keszthelyi döntős volt a hét legjobb között. Az Év Felfedezettje is déli parti, a boglári Spéci büfé.

A díjazott ételekről

A balatonmáriai Port bisztró gondolt egy merészet és a nyári strandételek közt legnehezebb ételnek számító hurka-kolbász vonalat reformálta meg a BalaTorossal, elsősorban azáltal, hogy az általában rettenetesen igénytelenül mustárba fektetett hurkák és kolbászok helyett vertikális tálalással tette vizuálisan is gusztusossá az ételt, miközben egy helyi, balatonkeresztúri sült káposztával tette még kellemesebben fogyaszthatóvá az egészet. Az alapanyagok helyiek, találtak egy jó hentest, így a BalaToros tényleg finom és eredeti lett. A merész húzás tehát abszolút sikeres volt. Ettől még persze nem lett könnyű és zsírszegény az étel, de ha már annyit sikerülne elérni a tóparton, hogy ne gusztustalanul mustárba fektetve tálalják mindenhol a hurkát és a kolbászt, hanem igényesebben, az is nagy előrelépés lenne. Külön innovatív megoldás volt, hogy a véres hurkát kirántva tálalták, ami akár önmagában is izgalmas új strandétel lehetne. Az ételt papírtányéron elvitelre is ki tudják adni. (A BalaToros, avagy Sertés trio ára 1800 forint)

A Porttal holtversenyben nyertes, idén megnyílt alsóörsi Fogas étele viszont abszolút könnyű és egészséges. Hal erőlevesük gombóccal (1490 forint) keszthelyi halakból áll össze: pontyfilé, szürkeharcsa és tokhal is van benne. A gombócot némi tabasco, édeskömény és leheletnyi citromhéj teszik igazán kerekké és finommá. Ízvilága csupa melegség, de egyáltalán nem pikáns. Akár olyanok is szeretni fogják, akiknek esetleg fenntartásaik vannak a halízzel és a halételekkel kapcsolatban. A tálalás is igényes és a halakra épülő egész ételkínálatuk kiváló.  Ma még nagyon kevés igazán nívós halas hely van a Balaton partján és a halászat leállítása miatt sem könnyű a feladat, de a Fogas igazán jó és követendő példa arra, hogyan lehet jól halat kínálni a tóparton. Mindkét nyertes családi vállalkozás, akik a komoly szakmaiság párosul azzal, ami igazán szerethetővé varázsolja a vendéglátóhelyeket, hogy szívvel-lélekkel csinálnak mindent. Még sok ilyet szeretnénk a Balatonnál !

 

Az Év Felfedezettje a boglári Spéci

Akár a Fogas is lehetett volna az év felfedezettje, de mivel ételük első helyezett lett, a boglári Spéci Hotdog & Krumpli kapta idén ezt a díjat. Ételkínálatukban leginkább azt kapjuk, ami a nevükben is szerepel, de azt olyan profizmussal, hogy jó lenne több ilyen a strandokon. A versenyre nevezett Balaton speciál LSK (Lellei süldő kifliben – 1290 Ft) mellett a zsűrinek legalább annyira ízlett  a chili con carnés édesburgonyájuk is.

SOCIAL MEDIA