Hogyan spórolhatunk a helyes takarítással?

Hírek Kiemelt

A takarítás háztartástól függően a vegyes fogyasztás (áram-gáz-víz) 5-15%-át is kiteheti. Természetesen nem mindegy mekkora ingatlanban élünk, mennyire vagyunk alaposak, mekkora a családunk és hány háziállat él velünk együtt.

 

Ha átgondolva és okosan takarítunk, akkor akár 5-45%-kal is csökkenthetjük a takarítás rezsiköltségét. A legfőbb szempont a tervezés és az odafigyelés – hangsúlyozza Botos Andrej, a BONUS Kft. szakértője. Magyarország egyik vezető tisztítóeszköz-gyártójának tippjei, hogyan spórolhatunk a helyes takarítással:

 

1. Hűtő, fagyasztó

A hűtőt ne helyezzük napfénynek kitett helyre, hőforrás közelébe, vagy az átlagnál melegebb helyiségbe, ugyanis a hűtés energiaigénye erősen függ a külső hőmérséklettől. A kívül-belül tiszta hűtő nem csak higiénés szempontok miatt fontos, hanem kevesebbet is fogyaszt, ugyanis könnyebben adja le a felesleges hőt. Ellenőrizzük, hogy az ajtók szigetelése megfelelő-e! Ellenőrizzük, hogy a hűtő megfelelő távolságra legyen a faltól (legalább 10 cm), és rendszeresen portalanítsuk a hátulját! Amint szükséges, olvasszuk le a jeget, és csak olyan hőfokra állítsuk, ami feltétlenül szükséges!

 

2. Tűzhely, sütő

A tűzhelyet és sütőt is tisztítsuk rendszeresen kívül-belül. A koszos tűzhely elnyeli a hőt, a tiszta pedig visszaveri – ahogy azt kell! Ha a tűzhely gázlángja sárga, és nem kék, akkor az égés nem tökéletes, alacsony hatásfokú – ilyenkor vegyük igénybe szakember segítségét! A lángot az edényekhez képest mindig kicsit kisebbre vegyük, a fedőt pedig használjuk bátran, mert úgy kevesebb hő szökik el, és hamarabb melegszik fel a fazék tartalma.

A sütőajtó megfelelő záródásáról is győződjünk meg! Az elektromos sütőben lehetőleg készítsünk több adag ételt, vagy süssünk többféle fogást! Az eszköz lassan hűl ki, így azt a sütés utolsó 5-10 percére nyugodtan lekapcsolhatjuk. A légkeveréses funkció használatával a sütő kevesebbet fogyaszt, mert így alacsonyabb hőfok is elég ugyanolyan eredményhez.

 

3. Mikró

A mikrohullámú sütő kedvező fogyasztású konyhai gép, de a benne lévő kiömlött kávé vagy ételfolt elnyeli a mikrohullámokat, így a teljesítmény csökken, egyúttal nő a fogyasztás. „A kosz pár lépésben, könnyedén fellazítható: tegyünk a mikróba egy tálba vizet, melegítsük 5 percig, hagyjuk állni további 2 percig (az ajtót ne nyissuk ki). A felületen lévő szennyeződés fellazul és könnyen eltávolítható. Fogjunk egy MicroSCRUB dörzsikendőt, melynek a dörzsi felével fellazíthatod, sima felével letörölheted a szennyeződéseket” – javasolja Botos Andrej, a BONUS szakértője.

 

4. Vízforraló, kávéfőző

A kávéfőzőt és vízforralót rendszeresen vízkőtelenítsük pl. ecet vagy citromsav segítségével. Ezzel megnövelhető az eszközök élettartama, a hatásfokuk pedig olyan lesz, mint újkorukban. A vízforralót használhatjuk a főzéshez használt víz felforralására, így a rosszabb hatásfokú tűzhelyet vagy mikrohullámú sütőt jóval kevesebb ideig kell használni.

 

5. Kézi és gépi mosogatás

Kézi mosogatáskor kerüljük a forró víz használatát, felesleges energiát használunk el vele, ugyanis a szennyeződések nagyja meleg vízben is eltávolítható. A folyóvíz helyett inkább áztassunk, ám még könnyebb dolgunk van, ha a tányérokra nem hagyjuk rászáradni az ételmaradékot, hanem azonnal elmossuk.

A mosogatógépet lehetőleg csak akkor indítsuk el, ha tele van. Ha nem túlzottan szennyezett edényeket helyezünk bele, alacsonyabb hőfokon, ún. ECO programmal is hatékony a mosogatás. Nyáron, főleg ha klíma felel a benti kellemes hőmérsékletért, a mosogatógépet igyekezzünk a hűvösebb napokban, napszakban használni, hiszen többlethőt termel, amit a klímának kell kompenzálnia. A mosogatógépet szintén érdemes időnként megszabadítani a vízkőtől és egyéb szennyeződéstől, amihez használjuk a gyártó által kijelölt tisztítószert és a megfelelő programot.

 

6. Mosógép

Ha a kimosandó ruháink átlagos mértékben szennyezettek, érdemes energiatakarékos programot választani, hiszen a legtöbb mosószer ilyen körülmények között is hatékony: 30°C-on mosva a 60°C-os mosáshoz képest kb. 40%-kal kevesebb áramot használunk el. A mosógép gumitömítéseit és a dobot időnként töröljük át egy nedves MicroUNI mikroszálas kendővel és egy kisméretű szivaccsal. A mosószeradagolóban se hagyjunk lerakódásokat képződni.

 

7. Fűtés

A maximális hatékonyság érdekében a radiátorokat portalanítsuk mikroszálas kendővel, és helyezzünk el a fűtőtestek mögé hővisszaverő fóliát, melyet magunk is tudunk készíteni kartonpapírból és alufóliából. Meggondolandó lehet falvédők és szőnyegek beszerzése a hideg fal- és padlófelületek ellen, illetve igyekezzünk a szekrénysort a leghidegebb falhoz helyezni, hiszen az is szigetel.

 

8. Portörlés, porszívózás, felmosás, okosan

Ha egymás után a portörlést és a porszívózást is napirendre tűzzük, mindig a portörléssel kezdjünk, hiszen a felkevert por úgyis a földön végzi. „A portörlés és általános felülettisztítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a mikroszálas kendők bármilyen felületen, üvegen is a leghatékonyabb takarítóeszköznek számítanak. A mikroszálak milliárdjai még a baktériumokat feltörlik, összességében pedig minden más kendőhöz képest több port és piszkot tudunk velük feltörölni sokkal kevesebb víz felhasználásával, ráadásul külön vegyszerek nélkül. A mikroszálas kendőket elég vízzel benedvesítve használni” – hangsúlyozza a szakértő.

 

Fotó: Kelly Sikkema/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA