Harmadszorra érdemelte ki a PENNY a Megbízható Munkaadó díjat

Hírek Kiemelt

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elismerésének célja felhívni a figyelmet a munkahelyi feltételek fontosságára, éppen ezért az indulóknak a humán erőforrás menedzsment nyolc területen kell megfelelnie számos kritériumnak. Emellett azt is bizonyítaniuk szükséges, hogy példaértékűen gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

 

„A PENNY sikerének egyik fő összetevője az, hogy jó kapcsolatot tudunk kialakítani a munkavállalóinkkal. Fontos számunkra, hogy az alkalmazottak érezzék, hogy törődünk velük, és szeretnénk, ha hosszú távon dolgoznának nálunk. Az, hogy ezt a címet harmadszor is kiérdemeltük, tökéletesen mutatja, hogy jó úton járunk és dolgozóink támogatására, karrierjük fejlesztésére tett erőfeszítéseink megtérülnek” – mondta el Silke Janz, a Penny Market Kft. HR-területért is felelős ügyvezető igazgatója.

„Vállalatunk egyik fő célja továbbra is a munkatársaink lojalitásának kiépítése, elkötelezett munkavállalók foglalkoztatása, akik összetartó csapatunk oszlopos tagjaiként szívvel-lélekkel, velünk együtt dolgoznak a PENNY sikereiért. A vállalat ezt számos lehetőséggel és munkáltatói programmal hálálja meg” – tette hozzá Kazatsay Eszter, a márka magyarországi kommunikációs vezetője.

 

SOCIAL MEDIA