Háborognak a focis szponzorok

Hírek

Azt várják a FIFA vezetésétől, hogy változtasson, különben kivonják a pénzüket. Vagy nem.

Több FIFA-szponzor márkatulajdonos jelezte, hogy akár ki is szállhat, ha nem történnek meggyőző változások a szervezet körül, amelynek a napokban több vezetőjét is letartóztatták a 2018-as és 2022-es vb-k odaítéléséhez kapcsolódó korrupciós vádak alapján, ám Sepp Blatter – aki mostanság gyakorlatilag bújkál – egyelőre nem mondott le az elnökségről, sőt, újrázna.

A WARC beszámolója szerint a legkeményebben a Visa fogalmazott, amely annyira csalódott, hogy – változások híján – fontolgatják a szponzoráció beszüntetését. Az Adidas és a McDonald’s is jelezte: figyelik az események alakulását.

Akadnak olyanok is, akik már korábban figyelmeztettek az intő jelekre. Ilyen a Coca-Cola, amely emlékeztetett: tavaly novemberben már kérték, hogy a FIFA kezdjen valamit a korrupciós vádakkal. Akkor a szervezet nem volt hajlandó publikálni a korrupció feltárására irányuló vizsgálat nyomán született jelentést.

Miközben a szponzorok kemény szavakkal illetik a FIFA vezetését, a WARC által idézett szakértő szerint nem valószínű, hogy a legtöbben tényleges lépéseket fontolgatnának.
Úgy véli: a korrupciós ügyekről eddig is tudtak, mégis maradtak, így a rácsodálkozás nem igazán őszinte.

SOCIAL MEDIA