Gyerekcipőben járnak a hazai vállalatok a fenntarthatóság útján

Hírek

Gyerekcipőben jár a hazai nagyvállalati szektor a fenntarthatóság megvalósításában, de legalábbis hatalmas eltérések figyelhetők meg a cégek között – mutat rá a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás az aktuális helyzetre. Hétből egy cég rendelkezik már fenntarthatósági stratégiával, miközben közel kétharmaduk egyelőre nem is foglalkozik a kérdéssel.

 

Hatalmas különbségek figyelhetők meg a hazai üzleti élet szereplői között abban, hogy miként építik be cégük működésébe a fenntarthatóság elvét. A legnagyobb cégek már nemcsak elindultak, de komoly lépéseket is tettek a karbonsemleges működés eléréséhez: a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) által és a Deloitte szakmai segítségével végzett Towards Net Zero kutatás alapján ugyanis 31 százalékuk már rendelkezik nettó kibocsátási célokkal. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás azonban arra is rávilágít, hogy eközben a nagyvállalatok túlnyomó része még nem is gondolkodik fenntarthatóság stratégia bevezetésén.

„A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező, nem-állami cégek körében végzett K&H nagyvállalati növekedési index kutatás célja alapvetően az, hogy képet kapjunk a cégek aktuális, előttünk álló egy évre vonatkozó változásairól. A kutatás keretében azonban időről-időre megvizsgáljuk azokat a témákat is, amelyek túlmutatnak a rövid távú változásokon és célokon. Legutóbb a nagyvállalatok fenntarthatóság irányába tett elkötelezettségét és eddig megvalósított lépéseit vizsgáltuk, amivel nem titkolt célunk, hogy – az idei évtől klímasemlegesen működő vállalatként – felhívjuk a figyelmet és példát mutassunk a fenntartható szemlélet fontosságára. Az eredmények alapján az látható, hogy a nagyvállalati szektor 15 százaléka rendelkezik fenntarthatósági stratégiával, és további 9 százalék az, amelynél már folyamatban van. Mindez jól érzékelteti, mennyire a folyamat elején tartunk” – tájékoztatott Suba Levente, a K&H Üzleti banki hálózatfejlesztési vezetője.

 

Akik az élen járnak

A fenntarthatósági stratégia egyértelműen a nagyobb cégek körében jellemző, ugyanis a 4 milliárd forint éves bevételt meghaladó vállalatok körében 27-29 százalék, míg 4 milliárd éves forgalom alatt csupán 5 százalék azok aránya, akiknél már van erre vonatkozó irányelv. A tevékenységi terület szempontjából az ipari és a szolgáltató cégeknél figyelhető meg jobban a fenntarthatóság iránti elkötelezettség, ugyanis esetükben minden ötödik, míg a kereskedelmi és agrár szektorban csak közel minden tizedik cég rendelkezik fenntarthatósági stratégiával.

SOCIAL MEDIA