Guttengéber Csaba: „A televízió továbbra is költséghatékony és gyors reachépítő”

Hírek Kiemelt

A Big Picture 2023 konferencia előtt számos kisinterjút készítettünk, amelyek először a Márkamonitor magazin októberi számában jelentek meg, most pedig online is közöljük őket. Mai (kis)interjúalanyunk Guttengéber Csaba ügyvezető igazgató, Atmedia. 

 

Az Atmedia televíziós sales house-ként kezdte, aztán jött a rádiós és az online láb, legutóbb pedig elindult a podcast. Megvan már a következő lépés?

Sűrű volt az elmúlt néhány év. Tévében őrizzük az erős pozíciónkat, online-ban jelentős eléréssel rendelkező portfóliót aggregáltunk, elég, ha csak a jogtiszta videóindításokra gondolunk, rádiós területen pedig rengeteg ráncot fel kellett varrnunk, ezenfelül a piacot a Miért rádió? összefogás keretein belül építjük. Podcastplatformunk, a podpad.hu még nincs egyéves. Van tehát dolgunk, és nagy lendülettel fordulunk rá a következő évre.

Mindemellett úgy látjuk, hogy a hazai piac növekedési lehetőségei korlátosak, ezért nemzetközi terjeszkedésbe kezdtünk, amiben nagy segítségünkre van az elmúlt tizenkét évben megszerzett szakmai tapasztalatunk.

 

A televíziós piac növekedését a Covid sem tudta megtörni. Tartani tudja erős pozícióit a szegmens?

Igen, mindenképpen. A televízió továbbra is költséghatékony és gyors reachépítő, ami egyelőre nem változik. A jövő évre akár növekvő nézettséget is prognosztizálhatunk, hiszen a szórakozásra, kikapcsolódásra fordított fogyasztói pénzmennyiség várhatóan csökkenni fog, így maradnak majd a képernyők.

 

A piacon megint sok a bizonytalansági tényező. Neked mi okozza mostanában a legtöbb fejtörést, a háborúval összefüggő gazdasági kérdések vagy a streamingpiac erőteljes növekedése?

Bármilyenek is legyenek a körülmények, nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, így volt ez a Covid alatt, így van ez idén is, és így lesz 2023-ban is. Igyekszünk a legrealistább forgatókönyvvel készülni, és változás esetén azonnal reagálunk.

Valóban van most egy hype a streamingpiacon, de brutális áttöréstől nem tartok. A streamingrezsi nem nőhet a többszörösére, egyre lényegesebb a márkabiztonság, és jövőre a share of voice fontosabbá fog válni, mint valaha. Ehhez pedig kell a tévé.

Márkamonitor 2022/3. szám

 

 

SOCIAL MEDIA