Fókuszban az újrahasznosítás és a körkörös gazdaság népszerűsítése

Hírek

Ahogyan azt a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) szakemberei több fórumon is hangoztatták: a 21. század egyik legnagyobb feladata a műanyagokkal való viszony helyes mederbe terelése. A szövetség éppen ezért egy kommunikációs csapatot nevezett ki, hogy az iparág szereplőit és a közvéleményt is informálja a körkörös gazdaság eléréséhez és az újrahasznosítás optimalizálásához szükséges lépésekről.

 

Közös gondolkodás és együttműködés – ezen fogalmak mentén alakították ki a kommunikációs csapatot az MMSZ szakemberei, amely munka sikerességének megítélése sokkal inkább a szakma és a közvélemény feladata lesz – tudatta a szervezet kommunikációjával, a nyilvánosság elérésével foglalkozó alelnöke. A Kaposplast Kft. igazgatója, Palócz Tamás, aki szerint a tavalyi esztendő legfontosabb feladata az MMSZ kommunikációs csatornáinak kiépítése, működtetése, a műanyagok minél szélesebb körben történő megismertetése és képviselete volt. „Heti rendszerességgel ültünk össze Konkoly-Thege Mátéval, az elnökség tagjával, a Thege-Plastic Kft. ügyvezetőjével, hogy online meetingek keretein belül egyeztessük a ránk váró feladatokat, a témákat, amelyekkel foglalkozni kívántunk vagy éppen aktualitása miatt azonnali reakciót, véleményformálást, választ igényelt” – mondja.

 

Kommunikáció a Facebookon és a szakma lapjában

Mint az a beszámolójából kiderült, a Magyar Műanyagipari Szövetség új Facebook-oldalának jelentős számú aktív követőtábora lett köszönhetően a közösségi médiában közzétett, a műanyagipart érintő szakmai, aktualitással bíró napi, tagvállalatainkkal kapcsolatos posztoknak, a BME Polimertechnika Tanszékével szoros együttműködésben.

„Törekszünk az MMSZ kommunikációs eszközeinek hatékony és szinergikus működtetésére, így mind a J. Mező Éva vezette Polimerek műanyagipari szakmai lap és honlap, mind az MMSZ új weboldala, mind pedig a Facebook oldal között sikeresnek tekinthető szoros együttműködés alakult ki” – teszi hozzá.

 

Körkörös gazdaság és az újrahasznosítás a sajtómegjelenésekben

Emellett Lóska Márton külső munkatárs, a Content ’n more pr-ügynökség vezetőjének kimagasló szakmai munkájának eredményeként több országos kampányuk is volt a műanyagipart jelenleg leginkább foglalkoztató témákban. Ilyen volt többek között Dr. Toldy Andrea elnökségi taggal a Világgazdaságban egész oldalon, címlapos kiajánlóval közölt interjú a műanyagok nélkülözhetetlenségének témájában, valamint Dr. Demjén Zoltán alelnök országos rádió-interjúja a körforgásos gazdaság és a hulladékégetés jelentőségéről. Bűdy László elnökségi tag szakmai írásait, anyagát is több országos fórumon osztották és jelentették meg a hulladék és energiafüggőség témakörökben.

 

Rendezvények a műanyag körül

A kommunikációs bizottság tagjai szakmai rendezvényeken, kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon, államigazgatási szervekkel történő egyeztetéseken képviselték a szövetséget, ezáltal a magyar műanyagipart. A Magyar Műanyagipari Szövetség és tagjai által szervezett rendezvényeknek, konferenciáknak teret adva a legnagyobb média elérhetőséget és megjelenést biztosították például az MTA dísztermében rendezett Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga, a Kutatók Éjszakája, az I. MMSZ Műanyagipari Konferencia, a K-Messe nemzeti standja és a Düsseldorfi Főkonzulátussal közösen szervezett Magyar Est idején vagy az V. Central European Plastics Meeting rendezvényén.

„Természetesen 2023-ban mindenképpen szeretnénk munkánkat az eddig elért eredményekkel és tapasztalatokkal még nagyobb és szélesebb körben folytatni, kiemelten foglalkozni a műanyagipar előtt álló gazdasági nehézségekkel, kihívásokkal, és minden rendelkezésre álló eszközzel továbbra is képviselni a műanyagipart, a benne tevékenykedő vállalatokat és kiemelni a műanyag fontosságát, szerepét” – zárja beszámolóját Palócz Tamás.

 

SOCIAL MEDIA