Feltörekvő művészek képzőművészeti kreációi egy pesti ház belső udvarán

Hírek Kiemelt

Fiatal művészeket támogatnak egy budapesti épület lakói. A ház belső udvarán létrehozott szabadtéri galériát 2018-ban alapították a lakók azzal a céllal, hogy az alkotások az itt élők örömét szolgálják. Eddig hat remekmű készült el, a hetediket november negyedikén kezdi egy fiatal festőművész.

 

A ház lakói szerettek volna valami különlegeset, valami extravagánsat, így talált egymásra a lakóközösség és Verebélyi Diána festőművész, és ekkor készült el az első alkotás. Miután a belső udvar lopakodó fényeiben üresen tátongó, tizenkilenc hatalmas képkeret egyikébe életet lehelt a művész festménye, az eseményeket már nem lehetett megállítani. Újabb és újabb alkotások készültek el az átrium falain. Így született meg a város új és egyik legkülönlegesebb galériája.

A galéria legújabb festményét, Kuzma Eszter Júlia és Friedrich Barnabás: Nyírfaerdő című művét október közepén Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi docense avatta fel. De már a következőt is tervezik: napokon belül kezdi a munkát egy másik feltörekvő festőművész, Kovács Anita.

Az 1880-ban épített Gizella Malom szerencsésen átvészelte mindkét világháborút és a malomipar hanyatlása ellenére egészen a hatvanas évekig működött. Az épületbe vezető sínek később akadályozták a környék fejlesztését, ezért először raktárrá alakították, később bezárták az épületet. Néhány évvel ezelőtt azonban teljesen felújították, loft lakásokat és irodákat alakítottak ki benne. Belső udvara pedig mára 5 modern, falakat betöltő, a graffitikre emlékeztető alkotást is rejt, sőt Péter Ágnes szobrászművész Kapu című szobra is helyet kapott az udvarban.

SOCIAL MEDIA