Felmérik a direktmarketing-piacot

Hírek

Március elején publikálják az adatokat. Tavaly stagnált a szegmens.

Ismét felméri a direktmarketing-piacot a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ). A 2006 óta publikált DM Szenzor eredményei márciusban derülnek ki, és a szektor mérete mellett az egyes DM-eszközök fontosságát is feltárják – közölte a szövetség. A felmérés még most folyik, a DIMSZ két külön kérdőívvel kereste meg az ügynökségeket és a hirdetőket, utóbbiaktól inkább a trendekről kérnek információt. A kutatást a KutatóCentrum végzi, az adatokat január 31-ig várják.

A direkt marketing piac 2012-ben 30,8 milliárd forintot tett ki, azaz stagnált az előző évben mért 30,9 milliárd Forinthoz képest. A szektor több éve tartó, évi átlag 8 százalékos forgalomcsökkenése nem folytatódott az elmúlt években – teszik hozzá. A DIMSZ 2013-ban részt vett egy nemzetközi felmérésben is, a hazai eredmények alapján pedig a direct mail, a közösségi média és az email marketing vezeti a rangsort. Az is jellemző, hogy Magyarországon a lead generálás a legfontosabb cél a márkaépítés és a hűségprogramok előtt.

SOCIAL MEDIA