Felfüggesztettet kértek a kokainügyben vádlott Árpa Attilára

Tejszínhub

Hétfőn az előkészítő üléssel folytatódott a Fővárosi Törvényszéken annak a férfinek és társainak a büntetőpere, amelyben Árpa Attila  is ott van a terheltek között.

 

A színészt társtettesként forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt állították bíróság elé. Az ügy elsőrendű vádlottja beismerte a bűnösségét. A színészre felfüggesztettet kért az ügyészség, de ő továbbra is tagadta a bűnösségét, azaz nem fogadta el az ügyészség ajánlatát – írja a 24.hu.

A Fővárosi Törvényszék nem nevesített közleménye szerint az elsőrendű terhelt kokain és MDMA-kereskedelemmel foglalkozott Budapesten. Az egyik rendszeres vevője volt a másodrendű vádlott, azaz Árpa Attila, aki fogyasztás céljából saját, közeli ismerősei, illetve a lakásán rendezett összejövetelek vendégei részére szerzett be tőle kokaint a vádhatóság szerint.

Árpa megállapodott a III. és IV. rendű vádlottal, hogy a következő baráti-ismerősi összejövetelre az utóbbi  két terhelt szerzi be a kábítószert, amely ellenértékének egy részét a színész kifizeti. Árpa az elsőrendű vádlott mellett a szintén drogkereskedelemmel foglalkozó V. rendű terhelttől is szerzett be kokaint.

Egyes esetekben a színész által vásárolt kábítószert a III. rendű terhelt vette át. A korábbi, március elsejei előkészítő ülésen a III. és IV. rendű vádlottak nem ismerték be bűnösségüket, az ügy V. rendű terheltje pedig ismeretlen helyen tartózkodik, ezért vele szemben elfogatóparancs van érvényben és távollétében zajlik az eljárás.

A mai előkészítő ülésen az elsőrendű vádlott beismerte, míg Árpa Attila tagadta a bűnösségét az ellene emelt váddal kapcsolatban. Mivel egyikük sem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Az eljárás október 5-én és 7-én a vádlottak meghallgatásával folytatódik – teszik hozzá.

 

Fotó: BERECZ VALTER / 24.HU

 

SOCIAL MEDIA