Felértékelődött a pénzzé tehető értéktárgyak szerepe

Hírek Kiemelt

A megkérdezettek többségének az infláció és ezzel összefüggésben az élelmiszerárak növekedése okozza a legnagyobb kihívást az év első felében. Sokan halasztják a nagyobb kiadásaikat, és jelentős azoknak a száma is, akik felélték a megtakarításaikat – ez is kiderül a BÁV Zálog áprilisi országos, reprezentatív kutatásából.

 

A megkérdezettek közel 70%-a érzi úgy, hogy az áremelkedések jelentősen rontják anyagi helyzetüket, tízből nyolc válaszadó esetében pedig a fizetésük már nem követi az infláció növekedési ütemét. Míg a BÁV Zálog tavalyi kutatásából az derült ki, hogy a megkérdezettek zöme a pandémiás helyzet enyhülésével az első komolyabb kiadását nyaralásra akarta szánni, addig idén inkább újratervezik a költéseiket és elhalasztják az olyan nem létfontosságú kiadásaikat, mint a nyaralás.  A prioritások megváltozása más területeket is érint: míg tavaly például a válaszadók 15%-a tervezett gépjárművásárlást, addig idén ez az arány már csupán 5% volt.

Az idei kutatás eredményei azt mutatják, hogy az első félévben a családi költségvetést további jelentős kiadások is terhelik: az otthonok komfortosabbá tétele (felújítás, háztartási gépek vásárlása), az egészségügyi kiadások, de a családi események (húsvét, ballagás, esküvő) is sokba kerülnek.

A megtakarítások terén is jelentős változások következtek be. A tartalékkal egyáltalán nem rendelkezők aránya egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40%-ot, ráadásul a legtöbb megkérdezett esetében a meglévő megtakarítások is csupán néhány hónapra elegendőek. Mindemellett figyelemre méltóan átrendeződött a megtakarítási formák népszerűsége is. Míg abban nincs változás, hogy a válaszadók egyharmada tartja spórolt pénzét készpénzben, addig a bankbetétet választók aránya 9 százalékponttal 20% alá csökkent. Az államkötvények és részvények kedveltsége ennél is nagyobbat esve egy év alatt megfeleződött. Az értéktárgyak ugyanakkor rendkívül népszerűek: a válaszadók 19%-a rendelkezik adott esetben pénzzé tehető ékszerrel, nagy értékű karórával, műtárggyal vagy például az egyre népszerűbb befektetési célú aranytömbbel.

A kutatásban azt is vizsgáltuk, hogy milyen lehetőségeket mérlegelnek az 500 ezer forint alatti kölcsön felvételét tervezők. A válaszadók 28%-a zálogkölcsön felvételében is gondolkodik. A BÁV fiókjainkban a zálogkölcsönök mellett az ékszerek és befektetési célú aranytömbök iránti kereslet növekedése is alátámasztja, hogy felértékelődött a pénzzé tehető értéktárgyak szerepe” – összegezte Dandé Imre, a BÁV Zálog üzletágigazgatója.

 

SOCIAL MEDIA