Fél év alatt harmadik bookazine-ját jelentette meg a RAS

Hírek Kiemelt

Bő fél év alatt harmadik bookazine-ját jelentette meg a XX. század meghatározó történelmi eseményeiről a Ringier Axel Springer, s a tapasztalatok azt mutatják, a hazai olvasóközönség kifejezetten nyitott arra, hogy többet tudjon meg az elmúlt bő száz év háborúiról. A gazdag fotóanyaggal ellátott, szemléletes és könnyen befogadható témafeldolgozás a történelem tanulásban – vagy akár a meglévő ismeretek kiegészítésben is – sokat segíthet, hiszen nehéz témákat, párhuzamosan futó eseményeket tesz könnyebben áttekinthetővé.

„A bookazine formátum a magyar könyv- és lappiacon még kevéssé ismert és elterjedt, ezért is tartjuk nagy eredménynek, hogy már a sorozat első kötetéből, az I. világháború eseményeit bemutató bookazine-unkból is közel 9000 kelt el. A II. világháborúról szóló második kötetből idén tavasszal hasonlóan magas példányszámot értékesítettünk. Nagy szó ez a nyomtatott lapok piacán! Mindez azt mutatja tehát, hogy a történelmi témaválasztás és maga a bookazine formátum is vonzó a hazai olvasóknak” – fogalmaz Tóth-Császár Gergely kiadóigazgató.

Szisztematikusan felépített sorozatról van szó: a két világháború történetét A Hidegháború Könyve c. kötet megjelenése követte májusban, a gyűjteményt pedig a negyedik bookazine teszi majd teljessé augusztusban, a modern kor legnagyobb diktátorainak bemutatásával.

„Az elmúlt hónapok tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a vásárlói döntésben szerepet játszik az edukációs jelleg, hiszen a köteteinktől nem csak szórakoztató tartalmat kap az olvasó, de hasznos tudást is, ami komoly előnynek bizonyul a könnyedebb témájú bookazine-okhoz képest. Tartalmaink 60 százaléka eredeti fotóanyag – ez hitelessé és elképzelhetővé teszi a megrázó eseményeket, ezáltal közel hozza és memorizálhatóvá is teszi a történelmet az olvasó számára. Ez jobban működik, mint a bőséges szöveg vagy a szárazabb grafikus illusztráció. Olvasói visszajelzések szerint ezért sokan középiskolai tanuláshoz is használják a bookazine-jainkat” – mondta el a siker titkát Koszó-Stammberger Kinga, a Bookazine Bestseller sorozat főszerkesztője.

SOCIAL MEDIA