Fejér megye két legnépesebb városában folytatja terjeszkedését a Főtaxi

Hírek Kiemelt

Folytatja Budapesten kívüli piaci jelenlétének erősítését a Főtaxi, amely Székesfehérvárra és Dunaújvárosra is kiterjesztette tevékenységét – a szolgáltatási terület a települések agglomerációját is magában foglalja.

 

Székesfehérváron november első hétvégéjén debütált a Főtaxi, Dunaújvárosban pedig ezt megelőzően húsz autóval indult el a szolgáltatás. Utóbbi flottában – összhangban a vállalat immár négy éve sikeresen működő Zöldút Programjával – több környezetkímélő, azaz plug-in hibrid és elektromos meghajtású jármű is megtalálható. Az első nap közel hatvan fuvart szerveztek le a diszpécserek Dunaújvárosban.

„A Főtaxi az ország egyik legnagyobb taxitársaságaként az idén komoly erőforrásokat fordított arra, hogy növelje kiszolgálási területét. A földrajzi terjeszkedés részeként immár öt vidéki nagyvárosban, Szombathelyen, Velencén, Pécsett, Dunaújvárosban és Székesfehérváron is elérhetőek minőségi szolgáltatásaink, e területeken pedig közel 50 000 fuvart teljesítettünk eddig. Természetesen nem állunk meg itt, hiszen a célunk az, hogy a Főtaxi magas színvonalú szolgáltatásait, vagyis a tiszta, kiváló műszaki állapotú autókat, a rövid kiállási időt, a diszpécserszolgálatot és a taxirendelő applikációt minél több településen élvezhessék az utasok. Ezért azon dolgozunk, hogy országos hálózatot létrehozva hazánk minden nagyobb településén jelen legyünk, ennek jegyében pedig jövőre további városokat célzunk meg” – mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

Mindkét városban elérhető a Főtaxi mobiltelefonos alkalmazása is.

 

Fotó: fotaxi.hu

 

SOCIAL MEDIA