Favágók a Hungexpón!

Hírek

Február 15-18. között immáron 25. alkalommal rendezik meg a vadászok és horgászok éves találkozóját a FeHoVa kiállítást, a Hungexpo területén. Az idei eseményt minden korábbiaknál különlegesebbé teszi a STIHL TIMBERSPORTS International Competition sportfavágó verseny.

Ahogyan az a korábbi években megfigyelhető volt, a FeHoVa kiállításon egyre nagyobb hangsúlyt kap az erdőgazdálkodás és a fafeldolgozás. „Ennek elősegítésére vesz a STIHL minden évben részt az eseményen. Nem lesz ez másként idén sem, ráadásul a korábbi évekkel ellentétben most a megszokott megjelenésünkön túl más programmal is kedveskedünk a kilátogató tízezreknek” – mondja Szentesi Levente, az Andreas STIHL Kft. marketingigazgatója, majd hozzáteszi: természetesen továbbra sem fognak elszakadni sem a fától, sem pedig az ikonikus láncfűrészüktől, sőt, a FeHoVa kiállításon eddig még soha nem látott közelségbe hozzák azt.

Igazi újdonság, közönségcsalogató látványosság lesz a két napon keresztül megrendezésre kerülő STIHL Timbersports International Competition verseny, melynek kvalifikációjára pénteken, a döntőre pedig szombaton kerül sor. „Büszkék vagyunk arra, hogy a FeHoVa szervezői is egyetértenek velünk azon törekvésünkben, hogy népszerűsítsük a sportágat, az erdőjárást és az erdőgazdálkodást” – mutat rá a vállalat marketingvezetője, majd aláhúzza: az pedig külön öröm számukra, hogy a nemzetközi versenyüknek és mintegy kéttucatnyi magyar és román sportfavágó megmérettetésének is otthont biztosít a rendezvény.

Az előzetes regisztráció alapján a február 16-án, pénteken 13-16 óra között megrendezésre kerülő négy versenyszámból – underhand chop, stock saw, standing block chop és single buck – álló kvalifikáció öt legjobb sportfavágója jut tovább a szombati, 11 órakor kezdődő döntőre. A végső összecsapáson a román és magyar nagyágyúk mellett ott lesz a cseh Martin Komarek is, aki világbajnokságokon többször is állhatott a dobogó második, illetve harmadik fokán, így rendkívül komoly ellenfélnek számít majd a versenyben.

A FeHoVa kiállításra vasárnap kilátogatók sem maradnak azonban STIHL Timbersports nélkül: 11 és 14 órától 60 perces bemutatóval várják az érdeklődőket. Ráadásul mindhárom napon látványos műsorral készül Gáborecz István faszobrász is, aki korábban egy életnagyságú Harley-Davidsont faragott ki láncfűrészével.

SOCIAL MEDIA