Ezt tanulja, ha piacképes tudást akar 2025-ben is

Hírek Kiemelt

Egyre-másra látnak napvilágot azok az elemzések, amelyek azt vetítik előre, hogy a robotika és a digitalizáció jelentősen átformálja a munka világát az elkövetkező bő egy évtizedben. Az előrejelzések szerint a folyamat megállíthatatlan. Van, ahol gyorsabban, másutt lassabban fognak lezajlani ezek a változások. A két vezető budapesti oktatóközpont, a Focus és a Ruander vezetője, Herczeg Rudolf szerint viszont korántsem kell ezektől a hírektől kétségbe esni, és azonnal új, trendinek vélt szakmát elsajátítani. Sokkal inkább azt látja, hogy a pékekre, autószerelőkre és ezernyi más szakemberre továbbra is szükség lesz a jövőben, annyi változással, hogy az új technológiákat már nekik is be kell építeniük a munkájukba és a használatukkal akár többet is kell nyújtaniuk a leendő vevőiknek.

„Azt ma már senki sem vitatja, hogy a virtuális valóság, a mobilizáció és a mindent behálózó informatika határozza meg a munka világát az előttünk álló öt-tíz évben. Eközben bizonyára sok olyan új szakma születik, amelyek alapvetően az új technológiák létrehozására, karbantartására fókuszálnak, azonban a hagyományos mesterségek sem fognak eltűnni a süllyesztőben. Csupán a modern kor elvárásaihoz igazodva digitalizálódnak” – hangsúlyozta Herczeg Rudolf.

A Focus és a Ruander vezetője úgy látja, hogy akár kétkezi munkában, akár a szellemi foglalkozások esetében a jövőben egyre inkább a technikáé lesz a főszerep, de nem úgy, mint sokan gondolják. Azaz nem kell attól tartani, hogy tíz év múlva kizárólag robotok sütik a kenyeret vagy emberek nélkül oldanak meg bármilyen szerelési munkát. Inkább arra kell készülni, hogy a mobilkészülékek vagy a virtuális valóságot láthatóvá tevő eszközök használatával a szakembereknek előre le kell modellezniük azt, amit később valóban meg is csinálnak. Így, mielőtt a pék kisüti a kenyeret, a vevő igényei alapján „megtervezheti” a tabletjén a termék elkészítésének minden részletét az alapanyagok összeválogatásától kezdve a sütés menetéig. Akárcsak az autószerelők, akik a virtuális valóság beiktatásával, vizuálisan ábrázolva mutathatják be az ügyfeleknek, mi fog történni az autójukkal és milyen alkatrészekre, munkafolyamatokra lesz szükség a szervizelés során. Ráadásul ezek a vevői kapcsolatok is átalakulnak, és megnő a jelentősége az interaktivitásnak. A reménybeli megrendelők, vásárlók ugyanis azonnal visszajelzéseket adhatnak a látottak alapján, és kérhetnek máris módosításokat, újratervezést, vagy éppen ki is bővíthetik a megbízást.

Herczeg Rudolf szerint mindez azt jelenti, hogy a szakemberképzésben, legyen szó bármilyen hívatásról, a személyre szabható informatikai ismeretek átadásának kell egyre nagyobb teret adni. A különböző technológiák készségszintű használatával ugyanis az emberek jelentős versenyelőnyre tehetnek szert másokkal szemben a szakmájuk gyakorlása közben.

„De a technika nem minden. A probléma megoldási képesség szintén egy olyan terület, amit érdemes tanfolyami keretek között is fejleszteni. A jövő munkavállalóinak nem csupán a digitális eszközök hatásos bevetésével kell piacképesebb szakemberré válniuk, hanem azáltal is, hogy odafigyelnek az ügyfelek kéréseire, meglátásaira, és azok alapján dolgoznak ki újabb és újabb megoldásokat a megbízások teljesítésekor” – jelentette ki a Focus és a Ruander vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a felnőttoktatási intézményeknek felelősségük van abban is, hogy a képzéseik során önállóságra szoktassák a képzésben részt vevőket. Ezzel legalább annyit segítenek nekik, mint a legmodernebb eszközök használatának betanításával. Herczeg tapasztalatai szerint ugyanis a munkaadók kifejezetten keresik azokat az embereket, akik kezdeményezőek, gyakorlatiasan állnak hozzá a feladatok elvégzéséhez és természetesen magabiztosan kezelik a számítógépet, illetve más digitális eszközöket.

A Ruanderről

A Ruander olyan felnőttképzési engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely a vállalkozások és szervezetek elsősorban informatikai igényeinek és céljainak hatékony és magas szintű megvalósítását tűzte ki céljául. Oktatóik szakirányú diplomával, nemzetközi minősítésekkel, oktatási, felnőttképzési gyakorlattal rendelkező szakemberek. Fő profiljuk a céges, csoportos képzések megvalósítása, tantermi vagy kihelyezett formában Magyarország teljes területén.

A Focusról

A Focus olyan felnőttképzési engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely erős elméleti alapozással párhuzamban valódi gyakorlattal egybekötött képzéseket biztosít a magukat fejleszteni kívánó felnőttek számára. Szakmák széles kínálatával várja résztvevőit a gépészet, a vendéglátóipar, az agrárium, az egészségügy, a pedagógia és az alkalmazott művészeti képzések tanfolyamain. A 20 tantermes, modern elméleti oktatóközpont mellett 4 számítógépterem, tankonyha, tanétterem, tancukrászat, fotós műterem, fogászati tanrendelő, hagyományos és CNC forgácsoló tanműhely, tangazdaság szolgálja a magas színvonalú képzés megvalósulását. Az oktatott szakmák 90 százalékában a vizsgaátlag az országos átlag feletti, mivel képzéseken elsődleges cél a valódi, alkalmazható tudás átadása résztvevők számára.

További információk a felnőttképzésről ITT és ITT találhatóak.

SOCIAL MEDIA