Ezek voltak 2023 legnépszerűbb könyvei

Hírek Kiemelt

2023 legtöbbet eladott kötete a volt műsorvezető, jelenleg üzletember és író Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett. Ezt az eredményt azért is érdemes kiemelni, mert a regény csak az év végén, november elején jelent meg, viszont így is képes volt megszerezni az első pozíciót.

A második helyet Bödőcs Tibor legújabb, negyedik kötete a Prímszámok hóesésben szerezte meg, míg a harmadik legnépszerűbb alkotás Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve lett. A közkedvelt klinikai szakpszichológus kötete az elmúlt évek legtöbb példányban eladott könyve.

Ha a legnépszerűbb kategóriákat vesszük górcső alá, látható, hogy a tavalyi évben is a fikciós műfaj címeit keresték a legtöbben, közöttük is a listavezető Frei Tamás új kötetét. A sikerlistán 20 ilyen könyv található, tehát ezek adják az összesítés 40%-át. A szép- és szórakoztató irodalmi alkotásokat követik az önismereti írások, ezek 22%-kal képviseltetik magukat. Ebben a kategóriában a már említett Örökölt sors az első. Emellett gyerek- és ifjúsági regények (10%), az életrajzok (8%), valamint gyerekneveléssel (6%) foglalkozó írások is találhatók nagyobb arányban a Bookline összesítésében. A gyerekek kedvence idén a 27. helyet megszerző Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című rendhagyó ifjúsági regénye lett, az életrajzok esetében a nemrég elhunyt Matthew Perry Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című írását, a gyereknevelésről szóló kötetek között pedig Joanna Faber és Julie King Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című kötetét keresték a legtöbben.  Előbbi a 7., utóbbi pedig 29. helyen szerepel.

A szerzők között voltak olyanok is, akik egyszerre több könyvvel kerültek fel a listára. Közülük is Colleen Hoover volt a legsikeresebb, hiszen négy kötete is szerepel az összesítésben. Az amerikai írónő sikere a TikToknak köszönhető, ő maga is több mint 2 millió követővel rendelkezik a videómegosztó platformon, azonban könyveihez még ennél is több hivatkozás (hashtag) tartozik, ezek száma több mint 10 milliárdra tehető. Hoover után Náray Tamásnak egyrészt legújabb könyvsorozatával, a Barbara első két részével, másrészt Anyám szerint című kötetével sikerült tripláznia. Az utóbbi évek legnépszerűbb francia szépírója Valérie Perrin, Orvos-Tóth Noémi, a világhírű kanadai-magyar orvos, Dr. Máté Gábor, valamint Holly Jackson is két könyvvel képviselteti magát az élvonalasok között. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakultak az eladások 2023 decemberében, ez az időszak ugyanis a legfontosabb a könyvkereskedelemben, a forgalom jelentős hányada összpontosul karácsony előtt. Az első három helyezett nem sokban különbözik az éves lista eredményeitől: decemberben is Frei Tamás és Bödőcs Tibor kötetei követték egymást a dobogón, a harmadik helyet Nobel-díjas kutatónk, Karikó Katalin Áttörések című önéletrajzi írása szerezte meg, amely könyv egyébként a 2023-as éves sikerlistán is az előkelő 8. helyen zárt. A top 10 többi pozícióján pedig a következő kötetek osztoznak: Kepes András Két macska voltam című regénye a 4., Állítsátok meg Terézanyut! című sikerkönyv szerzőjének, Rácz Zsuzsának új kötete, a Kovácsné kivan az 5., Robert Galbraith, azaz J. K. Rowling népszerű bűnügyi könyvsorozatának legújabb része, A hömpölygő sír a 6., Almási Kitti önismereti könyve, az Elvarratlan szálak a 7., Náray TamásBarbara című történetfolyamának második része a 8., míg első része a 10., Matthew Perry már említett életrajzi írása pedig a 9. helyet szerezte meg.

Bookline 2023-as nyomtatott Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadó
1Frei TamásPuccs MoszkvábanLibri Könyvkiadó
2Bödőcs TiborPrímszámok hóesésbenHelikon Kiadó
3Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó
4Dr. Máté Gábor, Máté DánielNormális vagyOpen Books
5Náray TamásBarbara – A végzet (1. kötet)Libri Könyvkiadó
6Kepes AndrásKét macska voltamOpen Books
7Matthew PerryJóbarátok, szerelmek és az a RettenetKönyvmolyképző Kiadó Kft.
8Karikó KatalinÁttörésekHelikon Kiadó
9Dr. Máté GáborA test lázadásaOpen Books
10Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadó
11Ken FollettA világosság fegyvereiGabo Kiadó
12Vágyi PetraSémáink fogságábanKulcslyuk Kiadó
13Szinetár MiklósSzinetárFree Spirit Publishing
14Valérie PerrinA vasárnap koldusaiEurópa Könyvkiadó
15Valérie PerrinMásodvirágzásEurópa Könyvkiadó
16Harry hercegTartalékCorvina Kiadó
17Náray TamásBarbara – A találkozás (2. kötet)Libri Könyvkiadó
18Visky AndrásKitelepítés – puha kötésJelenkor Kiadó
19Rácz ZsuzsaKovácsné kivanFelhő Café Könyvek Kft.
20Stefano BottoniA hatalom megszállottjaALHAMBRA-PRESS KOMMUNIKÁCIÓS BT
21Bibók BeaEllopott gyermekkorLibri Könyvkiadó
22Karády AnnaZserbóGAMMA CSOPORT KFT
23James ClearAtomi szokásokMotiBooks
24Diószegi Endre, Szarka EszterÉrettségi – Irodalom – Adattár és tesztekKlett Kiadó
25Tompa AndreaSokszor nem halunk megJelenkor Kiadó
26Dr. Csernus ImreÉn és teJaffa Kiadó
27Holly JacksonJó kislányok kézikönyve gyilkossághozKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
28Almási KittiElvarratlan szálakFirmitas Kiadó
29Joanna Faber, Julie KingBeszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje – kisgyerekes szülőknekReneszánsz Könyvkiadó
30Ambrus ÉvaAnya, kérek még! – bővített kiadásBOOOK KIADÓ KFT
31Delia OwensAhol a folyami rákok énekelnek – puha kötésLibri Könyvkiadó
32Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadó
33Colleen HooverIt Starts With Us – Velünk kezdődik – puha kötésKönyvmolyképző Kiadó Kft.
34Colleen HooverAll Your Perfects – Minden tökéletesedKönyvmolyképző Kiadó Kft.
35Colleen HooverVerityKönyvmolyképző Kiadó Kft.
36Bartos ErikaA csigaház kincseiCitera Kft.
37Dezső AndrásNagyfőnök21. Század Kiadó
38Colleen HooverVelünk véget érKönyvmolyképző Kiadó Kft.
39Leiner Laura40 nyári napCarta TEEN
40Edith Eva EgerA döntésOpen Books
41Stephens-Sarlós ErzsébetA Stephens-Sarlós-programKulcslyuk Kiadó
42Patrice KarstA láthatatlan fonalKulcslyuk Kiadó
43Morgan HouselA pénz pszichológiájaA4C Books
44Holly JacksonHalott kislány a jó kislányKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT
45Berentés Éva PhDMindenható gyermekkorPro Personal Kiadó
46Maklári TamásNémet nyelvtani ABC gyakorlatokkalStudium Bt.
47Géniusz kvízkönyv21. Század Kiadó
48Grecsó KrisztiánLányos apaMagvető Könyvkiadó
49Fábián JankaIda titkaiLibri Könyvkiadó
50Böngéssz állati hangokatNapraforgó

Bookline decemberi Top 50 lista:

PozícióSzerzőCímKiadóVáltozás…napja a listán
1Frei TamásPuccs MoszkvábanLibri Könyvkiadó054
2Bödőcs TiborPrímszámok hóesésbenHelikon Kiadó694
3Karikó KatalinÁttörésekHelikon Kiadó987
4Kepes AndrásKét macska voltamOpen Books181
5Rácz ZsuzsaKovácsné kivanFelhő Café Könyvek Kft.-159
6Robert GalbraithA hömpölygő sírGabo Kiadóúj24
7Almási KittiElvarratlan szálakFirmitas Kiadó050
8Náray TamásBarbara – A találkozás (2. kötet)Libri Könyvkiadó-645
9Matthew PerryJóbarátok, szerelmek és az a RettenetKönyvmolyképző Kiadó Kft.-662
10Náray TamásBarbara – A végzet (1. kötet)Libri Könyvkiadó3244
11Géniusz kvízkönyv21. Század Kiadó1989
12Ch. Gáll AndrásMarco RossiInda Press Kft.939
13Orvos-Tóth NoémiÖrökölt sorsJelenkor Kiadó3358
14Ken FollettA világosság fegyvereiGabo Kiadó-395
15Puzsér RóbertMetafizikaInda Press Kft.új29
16Jeff KinneyEgy ropi naplója 18. – Ész nélkülKönyvmolyképző Kiadó Kft.új30
17Tenczer GáborBudapest OutdoorCorvina Kiadóúj5
18Benjamin LabatutManiacOpen Booksúj25
19John BradshawHazatérés önmagadhozKulcslyuk Kiadó543
20Robert C. CastelVerekedő hegyek közöttFree Spirit Publishingúj21
21Bibók BeaEllopott gyermekkorLibri Könyvkiadó-1276
22Orvos-Tóth NoémiSzabad akaratJelenkor Kiadóúj30
23Arnold SchwarzeneggerTedd magad hasznossáLibri Könyvkiadó-556
24Leiner LauraNem egyszerűLaulin Kft.-1853
25Rebecca YarrosFourth WingRainy daysúj30
26Bartos ErikaBogyó és Babóca vonatozikCitera Kft.041
27Jon FosseReggel és estePESTI KALLIGRAM KFT.040
28Szinetár MiklósSzinetárFree Spirit Publishing558
29Robin CookÉjszakai műszakGeopen Kiadóúj25
30Nyáry KrisztiánÍgy ettek őkCorvina Kiadó-1564
31Tompa AndreaSokszor nem halunk megJelenkor Kiadóúj22
32Bősze ÁdámNagy zenészek, nagy szerelmekLibri Könyvkiadóúj21
33Jo NesboÉjszakai HázAnimus Kiadó-1444
34Julia Child, Simone Beck, Louisette BertholleA francia konyha művészeteHVG Könyvek kiadó957
35Csáki JuditAlföldiOpen Booksúj26
36Bojti AndreaA magabiztos szülőOpen Booksúj25
37Wéber GáborForma-1 A-tól Z-igAgenc Magyarország Kft.-354
38Holly JacksonJó kislányok kézikönyve gyilkossághozKOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFTúj11
39Morgan HouselA pénz pszichológiájaA4C Booksúj17
40Kollár BettiKosársuli – Újra a pályánMagnólia-2053
41Orvos-Tóth NoémiEgymás – Transzgenerációs önismereti kártyákEGYMÁS KIADÓ KFTúj14
42Visky AndrásKitelepítés – puha kötésJelenkor Kiadóúj26
43Richard OsmanAz utolsó ördög – keménytáblásAgave Könyvek-2653
44Náray TamásAnyám szerintLibri Könyvkiadóúj10
45Vavyan FableSzemenszedett meseFabyen Kiadó-3564
46David BallheimerFutball-legendák 2024Gabo Kiadóúj23
47Walter IsaacsonElon MuskHelikon Kiadó-355
48Stephens-Sarlós ErzsébetVulpiKulcslyuk Kiadóúj18
49Böngéssz állati hangokatNapraforgó-1388
50Ellis KautPumukli karácsonyi meséiCiceró Könyvstúdió Kft.új15

Photo by Ed Robertson on Unsplash

SOCIAL MEDIA