Európa-bajnoki halálcsoport:

Tejszínhub

 Az Európa-bajnokság F csoportjában két mérkőzést rendeztek szombat délután. Magyarország a Puskás Stadionban fogadta a világbajnok franciákat, Németország pedig az Európa-bajnoki címvédő portugálokkal játszott. 

 

A magyar-francia meccs  nagy iramban kezdődött a meccs. Az első negyedórában egyik gárda sem jutott el helyzetig, inkább fogást kerestek egymáson, a két tizenhatos között hullámzott a játék. A 15. percben aztán villantak egyet a franciák, Mbappé tálalt Benzema elé, aki rászúrta a kapura, de Gulácsi remekül védett. A kipattanóból még Griezmann próbálkozott, de az a labda is a magyar kapusé lett, igaz, les miatt egyébként sem lett volna érvényes a gól. Három perccel később Mbappé fejelt mellé, köszönjük meg neki, miként a 21. percben elhibázott fejesét is. A félidő derekán már egyértelműen a franciák irányították a játékot, de gólhelyzetig egyelőre nem jutottak. A 25. percben Szalait le kellett cserélni, ettől kezdve Gulácsi nem csak vezér, de csapatkapitány is.  A 29. percben nekünk is volt egy helyzetecsként, Nikolics elől mentett Lloris kapus, de innen a franciák nagy szériája következik, Mbappé, Benzema, Pogba egymás után lő vagy fejel kapura, de vagy Gulácsi, vagy egy bevetődő védő, vagy magyarok istene hárít. Szinte semmi közünk a meccshez, olyan nyomás alatt tartják a magyar kaput a vendégek. Letelik a 45. perc, az ivószünet és az ápolások miatt 5 perc ráadás következik.

És jön a csoda. Sallai elfut a bal szélen, jól indítja Fiolát, aki egy csellel lerázza Pavard-t, majd tanári módon gurít a sarokba a tehetetlen Lloris mellett. Mindenki az eredményjelző táblát nézi, hihetetlen, de vezetünk a viklágbajnok ellen!

De hátra van még egy egész félidő. A francia szurkolók valószínűleg azt várják, hogy a kékek széttépik a pirosmezes hazai csapatot, ahogy telik az idő, úgy fogynak a reményeik. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, egyenlő erők harcolnak a pályán, érik az idei EB legnagyobb meglepetése. Helyzet itt, helyzet ott, de nem változik az állás. Az 57. percben a halovány Rabiot helyére Dembelé érkezik, ő rögtön színt visz a játékba, friss, gyors, jól cselez, a 60. percben kapufát is lő. A 62. percben akár fordulhatna a kocka, mindenki látja, hogy Kimpembe kézzel ér a labdához a saját tizenhatosán belül, pontosabban nem mindenki, mert a bíró például nem…

A 66. percben bekövetkezik az, amitől féltünk, egy gyors ellentámadás végén Mbappé ad be jobbról, Willi Orban csak kipöcköli a labdát, a jókor érkező Griezmann ballal bevágja a franciák egyenlító gólját. Nehéz lesz a hátralévő félóra, gondoljuk. Ám jobban félünk, mint a franciák játéka indokolná, Benzema és Pogba helyére hiába jön Giroud és Tolisso, a világbajnok játékából ma hiányzik az átütő erő. Kihúzzuk a 90 perc, majd a 6 perces hosszabbítás végéig.

Magyarország-Franciaország 1:1

Marco Rossi szövetségi kapitány így értékelte a látottakat: A meccs után azt gondoltam, jobb lett volna ezt az eredményt Portugália ellen elérni, mert a teljesítményünk már azon a mérkőzésen is jó volt. Nagyon nehéz napjaink voltak azóta, nem gondoltam volna, hogy ilyen teljesítményre leszünk képesek. Igazán büszkének kell lenniük a srácoknak, ők a főszereplők, és olyan különleges adrenalinbombát adtak a szurkolóknak érzelmekből, hogy mindenki fantasztikus napot élhetett át” 

A francia kapitány, Didier Deschamps így nyilatkozott a mérkőzés után: Alkalmazkodnunk kellett a hőséghez pszichésen is, és ez hatással volt a teljesítményünkre, jobban, mint az ellenfelünknek. Így is sok lehetőségünk volt az első félidőben, de sajnos nem tudtunk gól szerezni. Nem lehetek túlzottan örömteli, de alapvetően elégedett vagyok. Nem kaptunk ki, a helyzeteink megvoltak, még kapufát is rúgtunk, és még minden esélyünk megvan a továbbjutásra. Játszhattunk volna jobban, de a magyaroknak is jó játékosaik vannak, ezt főleg az első félidőben mutatták meg.”

 

A csoport másik meccsének első negyedórájában a németek a kapujához szegezték a portugál csapatot, ám mégis a vendégek szereztek vezetést egy kontrából, Ronaldo góljával. A hazaiak csak a félidő vége felé tudtak egyenlíteni, majd megszerezni a vezetést két portugál öngóllal. Fordulás után már maguk gondoskodtak a további gólokról Havertz és Gosens révén. A portugálok a 67. percben még szépítettek, de ezzel el is lőtték a puskaporukat.

Németország-Portugália 4:2

 

A csoportból még bármelyik csapat továbbjuthat és bármelyik kieshet. A tabellát jelenleg Franciaország vezeti 4 ponttal, Németország és Portugália 3-3 pontos, Magyarország 1 ponttal a negyedik. Folytatás a jövő szerdán, június 23-án este 9 órakor a Franciaország-Portugália és a Németország-Magyarország mérkőzésekkel.

 

SOCIAL MEDIA