Étkezésre és lakhatásra többet, ruhákra kevesebbet költenek az egyetemisták

Hírek

A magyar egyetemisták több mint 20 százaléka teljesen elégedett jelenlegi vagyoni helyzetével – derül ki az EFOTT fesztivál online felméréséből. A válaszadók 56 százaléka azonban úgy érzi, hogy jelentősen befolyásolja az életét a mindennapi megélhetési költségek emelkedése. A legtöbben úgy számolnak, hogy 10-25 százalékkal nőttek kiadásaik az elmúlt évhez képest.

 

Leginkább az étkezési kiadásokban, valamint a szórakozásra és a lakhatásra fordított összegekben érzékelhető a növekedés. Ez sajnos akár jelentős nehézségeket is okozhat a fiataloknak, hiszen az egyetemisták vásárlói kosarának jelentős részét alkotják a fenti kiadások. Lakhatásra átlagosan 50 és 180 ezer forint között költenek a felmérés résztvevői. A felsőoktatásban tanulók átlagosan 50-60 ezer forintot fordítanak egy hónapban étkezésre, szórakozásra pedig 20-40 ezer forint megy el egy hónapban, de van, aki úgy nyilatkozott: bőven 100 ezer forint felett költ erre” – tájékoztat Budai Marcell, az EFOTT fesztivál sajtófőnöke.

A felmérésben a kitöltők 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy dolgozik valamit a tanulás mellett, és ebből rendszeres jövedelme van. Ösztöndíjat 30, zsebpénzt 29 százalékuk kap. Mindössze 6 százalékuk nem rendelkezik rendszeres jövedelemmel. 79 százalékuk tud havonta félretenni valamilyen összeget.

A növekvő árak miatt a válaszadók háromnegyede csökkentette kiadásait az élet valamely területén: a legtöbben (77 százalék) a szórakozáshoz kapcsolódó kiadásokon faragnak, az étkezésen pedig 61 százalékuk próbál spórolni. Ruhákat is jóval megfontoltabban választanak, mint korábban.

Az egyetemisták várakozásai jelentősen megoszlanak a jövő évi anyagi helyzetüket tekintve: a legtöbben (35%) arra számítanak, hogy 2023-ban romlani fog az anyagi helyzetük, de közel hasonló arányban (31%) vannak azok, akik javulást várnak a következő évben – írják.

 

Fotó: Priscilla Du Preez/unsplash.com

 

SOCIAL MEDIA