Elismerték a Katona Chairity kampányt

Hírek Kiemelt

A Republic Group, valamint a Katona József Színház közös kezdeményezése, a Katona Chairity Certificate of Excellence, vagyis az egyik legkiválóbb kampánynak járó minősítést vitte haza Londonból a SABRE díjátadójáról. A tavalyi Katona360 után újabb világszínvonalú kezdeményezés került shortlistre és elismerésre a legnagyobb nemzetközi zsűri által.

Április elején hirdették ki a legsikeresebb PR-kampányok shortlistjét, melyben idén is helyet szerzett a legnívósabb kelet-közép-európai kampányai között a fiatal generációt célzó kulturális PR-kampány. Az immár mozgalommá alakult, fiatal generációt célzó akció folytatását is immár hivatalosan a legkiemelkedőbbek között tartják számon.

A projekt célja és alapötlete az volt, hogy tapasztalt színházba járók, legfőképp az idősebb korosztály átadja helyét a színházban, vagyis mindamellett, hogy különböző generációk közötti interakciót indítson és közelítsen egymáshoz, az azonnali döntéseket hozó, állandóan mozgásban élő 30 év alatti fiatalok is helyet nyerhessenek maguknak a nézőtéren. A színház közönségének jelentős része tapasztalt „katonásokból” áll, akik tudják, hogy a darabok milyen értékkel bírnak, és azt is, hogy a fiatalabb generáció tagjai közül kevesebben jutnak el az előadásokra. A projekthez csatlakozott Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Rujder Vivien, Tasnádi Bence, Szentesi Éva, Odett, Schoblocher Barbi, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese, illetve a Mary Popkids tagjai: Herrer Sári és Bártfalvi Sándor, Ott Anna, Stahl Barbi, és Nagy Kata is. Az előadók nemcsak átadták a helyüket, hanem felszólaltak a kultúra védelmének érdekében is.

A Republic Group PR és digitális divíziója bebizonyította, hogy nemzetközi porondon is helye van az erős social alapú digitális PR-kampányának. A helyszínen külön kiemelték, hogy a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy hosszú távú hatást kiváltó mozgalmak, valamint gerillaakciók a legeredményesebbek ma a világ élvonalában, így a legtöbb díjazott is azok közül került ki, akik bátrabban és merészebben nyúltak hozzá olyan kérdésekhez, mint a társadalmi felelősségvállalás, kultúra, oktatás brand és image-építés.

SOCIAL MEDIA