Eladási csúcsot döntött az Extreme Digital a Black Friday-en

Hírek

A vállalat november 20-ára időzített akciós napjára 1,3 millió ember volt kíváncsi, akik mintegy 80 ezer terméket vásároltak meg. Jól fogytak a Kika bútorai is.

2001-es megalapítása óta még sosem kereste fel egyidejűleg annyi érdeklődő az Extreme Digital üzleteit, mint az idén november 20-ára meghirdetett Black Friday napján. Nem csak a cég üzleteiben volt tömeg, az érdeklődők reggel 7 óra előtt nem sokkal megrohamozták a www.edigital.hu oldalt is.

Az idén jelentősen megnövelt szerverkapacitással, és felhőalapú szolgáltatásokkal is megerősített honlapon biztonsági okokból ezer főre kellett korlátozni az egyidejűleg vásárló felhasználók számát, gyakorlatilag egy virtuális sorba állítani az érdeklődőket. Erre azért volt szükség, mert a reggeli órákban voltak olyan percek, hogy egyszerre 28 ezren próbáltak megrendelést feladni – írja a cég közleménye.

A Black Friday napján az Extreme Digital minden korábbi eladási rekordját megdöntötte, egy átlagos munkanap forgalmának sokszorosát – 50 ezer tranzakciót, ezen belül pedig összesen 80 ezer darab termék eladását – bonyolította le éjfélig. A cég összesen bruttó 498 millió forintnyi kedvezményt osztott szét az akciós áron elérhető termékek vásárlói között.
A vásárlók 40 százaléka újonnan regisztrált az Extreme Digital oldalára, az okostelefonok és táblagépek térhódítását pedig jól jelzi, hogy az érdeklődők 30 százaléka ilyen eszközről kereste fel a webáruházat.

Az összes termék közül a legtöbb a Kingston DataTraveler márkájú pendrive 8 gigabájtos, fémházas változatából fogyott a Black Friday-en, de egy sor jóval nagyobb értékű termékkategória is hatalmas eladásokat produkált. 1000 darab, 50 százalékos kedvezménnyel árusított Bosch porszívó és 600 pár Converse cipő mellett a most első alkalommal árusított Kika bútorokból és lakberendezési termékekből is elkelt 2000 darab.

Az akciók a Black Friday elmúltával sem érnek véget az Extreme Digitalnál: péntektől vasárnapig a cég a megszokottnál nagyobb kedvezményt tartalmazó „ügyes ajánlatokkal” várja az érdeklődőket, továbbra is minden termék esetében ingyenes kiszállítással.

(Fotó: Kika)

SOCIAL MEDIA